Szerb Antal

Utas és holdvilág (új kiadás)

„A tájnak baljóslatú és veszendő hangulata volt, és veszendő volt az a kis figura is, az utas, aki botjára támaszkodva ment át a tájon, feje fölött a hold világa.” Ki ez a veszendő utas, és vajon merre van ez a titokzatos holdvilágos táj? E kérdésekre sokféle válasza van ennek a különleges, mélyen rétegzett regénynek, mely egyfelől mély szimbólumokat rejtő bölcsészettudományi kincsesbánya, másfelől a könnyed lektűr jegyeit magán viselő, finom humorú, komplex alkotás. Szerb Antal e műve első megjelenésekor már elismert írónak számított. Noha esszéi és irodalomtörténeti munkái is időtállóak, nevét mégis elsősorban regényei miatt ismeri a szélesebb közönség: ezek közül is talán az Utas és holdvilágot övezi a legnagyobb kultusz. Több nyelvre lefordították, emellett készült már belőle színdarab, film és rádiójáték is. Főszereplője, Mihály olaszországi nászútjukon magára hagyja feleségét, mert a velencei sikátorok kínzó vágyat, ellenállhatatlan nosztalgiát ébresztenek benne elveszett kamaszkora iránt. Ifjúságának legszebb, de szépségében borzongató, misztikával és tragédiával átitatott periódusához próbál meg visszakapcsolódni, melyet a regényben jelképessé vált Ulpius-házban töltött, és amit már lezártnak hitt. Útját immár egyedül folytatja emlékek, intuíciók nyomán, „véletlenek” sodrásában, és közben nem csupán az olasz táj tárul fel előtte, hanem önmaga keresésében saját sorsának tragikumára is végérvényesen rádöbben.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 360 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-24
EAN 9789632675664
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érettségi tételek magyar nyelvből - 96 kidolgozott tétel 8 témakörben
-8%
P. Lakatos Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Az éjjel soha nem érhet véget (éldekorált)
-8%
Abby Jimenez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,95 €
22,04 €
Avarok a törzsországban / Az avar kor Madártávlatból
-9%
Madaras László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,92 €
Világatlasz - Könyv + Kirakó
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az ékszerpalota - Camille és az arany ragyogása (éldekorált)
-8%
Eva-Maria Bast
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Oly csodás a fogmosás
-8%
Henning Löhlein
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mesélő nyelvtan: Boszorkányos hajsza a szófajok világában - Mesekönyv feladatokkal 3. osztályosoknak
-8%
Balázs Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az új jobb agyféltekés rajzolás /Munkafüzet
-8%
Betty Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: