Stephen Chbosky

Képzelt barát

Christopher hét éves. Christopher az új fiú a kisvárosban. Christophernek van egy képzelt barátja. Legyőzhetjük a félelmünket, vagy hagyhatjuk, hogy az győzzön le minket. Kate Reese egyedülálló anya, aki éppen menekül a bántalmazó kapcsolatából, mert jobb életet akar magának és a fiának, Christophernek. Az éjszakai száguldás után a pennsylvaniai városkában, Mill Grove-ban kötnek ki, mely olyan messze esik a járt utaktól, amennyire ez csak lehetséges. A közösség zárt, a városba egyetlen főút vezet be, és ugyanaz ki. Először úgy tűnik, hogy Mill Grove tökéletes hely, ahol végre megállapodhatnak. Aztán Christopher eltűnik, és senki sem találja. Hat hosszú nap múlva kerül elő az erdőből a város peremén: sértetlen, de valahogy mégis más lett. Attól fogva egy hang beszél hozzá a fejében, amelyet csak ő hallhat, és küldetése van, amelyet csak ő teljesíthet: karácsonyra fel kell építenie az erdőben egy lombházat, különben az anyja és a város összes többi lakója már sosem lesz ugyanaz. Stephen Chbosky Egy különc srác feljegyzései című könyve húsz éve jelent meg, és a határtalanság érzését nyújtotta az olvasóknak. Most egy hosszú évek óta érlelt horrorral tért vissza, melynek lenyűgöző ereje és érzelmi gazdagsága átalakítja a műfaj meghatározását.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 704
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 636 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-43
EAN 9789634992936
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Yves Saint Laurent - Divatikonok VII.
-8%
Emma Baxter-Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Pöttyös Panni az óvodában
-8%
Szepes Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Iciri-piciri /Lapozó (3. kiadás)
-8%
Móricz Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A tisztánlátó - Beszélgetések halott férjemmel
-10%
Csabai Izabella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,00 €
15,30 €
Minecraft - Adventi kalendárium - Karácsony blokkról blokkra §K
-8%
Adventi Kalendárium
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Túlszeretlek - Nem szabadott volna...
-8%
Lakatos Levente
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Kukucs Könyvek - Pliccs! Placcs!
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €

Korábban megtekintett: