Thich Nhat Hanh

A zen és a bolygó megmentésének művészete

Amikor felébredünk, és megértjük, hogy a Föld nem pusztán a környezetünk, a Föld mi vagyunk, akkor megérintjük a kölcsönös létezés természetét. Abban a pillanatban valódi párbeszédbe kezdhetünk a Földdel… Mindezt lehetetlen egyénileg megvalósítanunk. Együtt kell felébrednünk –, ha megtesszük, van esélyünk. Az életmódunk és a jövőbeli terveink juttattak bennünket ebbe a helyzetbe. Most pedig muszáj mélyre tekintenünk, és nem csak egyéni, hanem közös kiutat találnunk. Thich Nhat Hanh Thich Nhat Hanh (vagy „Thay”, ahogy hívni szoktuk) költő, tudós, békeaktivista, zen mester, és a tettek embere. A határozott, együttérző és félelem nélküli elköteleződés, melyet oly inspirálóan megtestesít, a nyugalomból és a belátásból fakad. Thay tanítása szerint a meditáció gyakorlása ezt jelenti: „a valóság mélyére tekintünk, hogy megpillantsuk, amit mások nem látnak.” Majd hozzáteszi, hogy „a dolgok felfedezését pedig tetteknek kell követniük. Különben mi haszna lenne a tisztánlátásnak?” Thay szerzetesi életének közel nyolcvan éve alatt meglelte az útját, hogy a meditáció és az éber figyelem gyakorlását a békét és társadalmi igazságosságot szolgáló rendkívüli tettekkel ötvözze. Mély Odaadás nővér, a kötet szerkesztője és a kommentárok szerzője

Nyelv magyar
Kiadó Ursus Libris Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 312
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 372 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-16
EAN 9786155786457
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tantrák - Istenség-jóga a buddhizmusban
-10%
Száraz Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
David Bowie útja a bölcsességhez - Tíz tanulságos lecke Bowie életéből a sajátod megkönnyítésére
-10%
Mark Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Urald a világod! - Ősi útmutató életünk irányításához
-10%
Szakjong Mipham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,62 €
A jóság hatalma - A dalai láma jövőképe
-10%
Daniel Goleman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje -
-10%
Láma Anagarika Govinda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €