Bauer Barbara

Az idegen - Találkozások 1.

"Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk? Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát. Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem. Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket. Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle. A TALÁLKOZÁSOK kötetei: Az idegen Az átutazó A jövevény A barát

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 128
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 116 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-11
EAN 9789634756347
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Zanzibár lángjai - Andalúz örökség
-11%
Pálmai-Lantos Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Falusi Camino
-11%
Sándor Anikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Bilingual Dsida Jenő - Dsida Jenő versei angol és magyar nyelven
-11%
Dsida Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,10 €
13,44 €
A cégvezető
-11%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Kalligram 10/2023
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,00 €
Apám üzent
-11%
Grecsó Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
Lovak a ködben (3. kiadás)
-11%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Utas és Holdvilág - Időkapu könyvek
-11%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €