Az Atlantis felemelkedése

Makai Máté ravasz irodalmi hacker. Disztópikus fantáziái ijesztően friss valóságba kódolják az olvasót. Kilenc novellája egy-egy nagyon is lehetségesnek tűnő technikai jövővel manipulál. Hogyan működik a közösség váratlan szituációkban, természeti, társadalmi katasztrófák idején? Szereplői olyan etikai dilemmákkal szembesülnek, mint digitális kirekesztés, a halhatatlanság politikai és családi vetületei, gyász és szexualitás, ideológiai divatok, terror, kapcsolati magány, a programozható élet és a vallás mediális lehetőségei. Civilizációs kérdéseink visszhangoznak a szakadék széléről, ahol maszk nélkül meglepően jó a levegő. – Apám pötyögtet otthon – mondja. – Megint? – A pötyögtetés annyit tesz, valami para van az államigazgatásban, vagy lesz. A legutóbbi pötyögtetést követő napokban vakító, hajnali fényjelenségre ébredtünk. – Az Atlantis szerződéseivel van valami. – Mi közötök az Atlantishoz? Még csak nem is itt van a központja. Hanem Írországban. – Attól még helyi cégről beszélünk. A kapcsolatok, a mérnökök, a tervezők. De nem sokat mondott apám. – De mit? T. elgondolkodik, talán a következő lépésen, talán máson. Be van fosva. – Pletykák keringenek arról, hogy valójában gajra ment az Atlantis teljes szerverparkja. Árnyékolási gondok voltak. – Ez hogy lehetséges? – Hamar álltak fel a rendszerek, és nem volt vetélytárs. A keleti hatalmakkal, Kínával, Oroszországgal volt ugye a nem-működési különegyezmény, de 98%, hogy ezek ennek ellenére üzemelnek. Erre mondta a húgom, hogy ha bukja a felépített közösségimédia-profilrendszerét, amin évek óta dolgozott, akkor inkább Kínába költözik. Apám szerint menjen csak, de készüljön rá, hogy élete végéig maszkot hordhat.