Halász-Szabó Klaudia

Nagy szeretetkönyvem

Ha gyermekünk megkérdezi tőlünk „Mi az a szeretet?”, akkor tudunk rá jól felelni? Mert könnyű azt válaszolni, hogy a szeretet egy érzés, de vajon tényleg csak ennyiről van szó? És mit válaszolunk akkor, ha gyermekünk tovább faggatózik, és olyanokat kérdez, hogy „Honnan jön a szeretet? És hova megy, ha már nem szeretünk?”. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy kimutassuk feléjük a szeretetünket, de nem elég ezt csak szavakkal megtennünk. Kimondani és kimutatni a szeretetet egyaránt fontos. Amellett, hogy egy érzésről beszélünk, a szeretet egy képesség is. Ebből adódóan tanulni lehet, fejleszteni, tökéletesíteni és átadni. Egy gyermeknek ugyanis nem csak tudnia kell, hogy szeretik, de meg is kell tanulnia szeretni, ugyanúgy, ahogy megtanul járni, beszélni, írni és olvasni. Az érzelmi fejlettségi szint gyermekkorban még könnyebben fejleszthető. Kötetünkben található rövid mesék segítenek a gyerekeknek megérteni a szeretet sokszínűségét, és segítik őket abban is, hogy bátran tudjanak beszélni az érzelmeikről, és ki is tudják fejezni azt önmaguk, családjuk, barátaik, embertársaik, az állatok, a növények, tehát szűkebb és tágabb környezetük felé egyaránt. Tanítsuk meg gyermekeinket jól szeretni, és tanítsuk meg őket arra is, hogy nem az érzéseinkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk velük.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Roland Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 96
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 560 g
Méretek (Sz-M-H) 205-280-10
EAN 9786156196460
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vidám kifestő - Járművek
-10%
Sylwia Kajdana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,25 €
1,12 €
Írás-előkészítő feladatok /Barátnőm, Bori
-11%
Uli Velte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,37 €
Sulitanoda - Írás-helyesírás 2. osztályosok részére
-11%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,63 €
Mancs Őrjárat - Bátran az orvosnál - Jótanácsok a kutyiktól
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
Vidám óvodás színez, ír és rajzol
-11%
Agnieszka Bator
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,05 €
1,83 €
Disney - Stitch vagány matricás színezője - színező és foglalkoztató
-11%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,74 €
Logico Primo: Keresd meg! folytasd! válaszd ki! - Feladatkártyák (új kiadás)
-11%
Doris Fischer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,84 €
A csokifaló küldetés - Szöveg és feladatgyűjtemény a mondatfajták gyakorlásához - Nyelvkincstár
-11%
Csájiné Knézics Anikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €

Korábban megtekintett: