Adamik Tamás

Latin irodalom az érett középkorban (12-13. század) - A keresztény Európa virágkora

A középkori latin irodalomnak ezt a korszakát, amelyet a 12–13. századra, tehát az ún. „érett középkor” időszakára helyezhetünk – eszmei gazdagsága és magas művészi színvonala miatt – aranykornak, és ezen belül első felét 12. századi reneszánsznak is szokás nevezni. Arculatát azok a történelmi és kulturális események és változások alakították, amelyek mind az egyházi, mind a világi hatalmat súlyosan érintették. Az invesztitúraharc, a szentföldi konfliktusok, a lovagi életmód egyfelől, a társadalom feudális berendezkedése, illetve a tudós főknek az egyetemek irányába való áramlása másfelől egyes irodalmi műfajokat, mint a történetírás vagy a regény felvirágoztatott, távlatokat nyitva a szórakoztató, világiasabb alkotások felé, ugyanakkor a skolasztikus teológia keretei közé becsempészte az újra felfedezett görög filozófiának nemcsak tudományos vetületeit, hanem az emberiesség, az életszeretet motívumait is. A középkori irodalomtörténetünk lezárásául szánt utolsó kötetet tehát a keresztes háborúk koránál indítjuk, hosszasan elidőzünk a párizsi egyetem tanárainál, és a magyarországi legendairodalomra tett kitekintés után a Gesta Romanorum illetve a Carmina Burana a későbbi korszakok elbeszélő és lírai alkotásaira is óriási hatást gyakorló gyűjteményeivel zárjuk. Adamik Tamás középkori latin irodalmat bemutató könyvsorozatának negyedik kötete egyben befejezés is. A sorozat első kötete 2014-ben (Latin irodalom a kora középkorban, 6–8. század), a második 2017-ben (Latin irodalom a Karoling-korban, 8–9. század), a harmadik pedig 2020-ban (Latin irodalom az átmeneti korban, 9–11. század) jelent meg. A befejező, 4. kötet a keresztény humanista eszméktől feszülő és vibráló érett középkor (12–13. század) irodalmáról fest valósághű képet, amennyiben gazdagon idéz az eredeti művekből, és bőséges magyarázatokkal segíti a közölt szemelvények eszmeiségének jobb megértését. Az egyes fejezeteket lezáró bibliográfia további elmélyedésre kínál lehetőséget a szóban forgó témában az érdeklődő olvasó számára.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 636
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 994 g
Méretek (Sz-M-H) 165-223-37
EAN 9789634683186
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szivárványhal
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Mindent tudni akarok az állatokról! - Tudásra szomjas állatrajongók enciklopédiája
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,05 €
15,52 €
Robert Capa
-9%
Bodnár János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,57 €
Az agy 24 órája - Utazás a tudatunkon innen es túl
-9%
Susan Greenfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Bori fodrászhoz megy - Barátnőm, Bori 17.
-9%
Liane Schneider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
A herceg és a varrólány (képregény)
-9%
Jen Wang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Onnan túlról - Helikon Zsebkönyvek 74. (új kiadás)
-9%
Howard Phillips Lovecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
A trianoni békeszerződés
-9%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €