Poppy O’Neill

Légy bátor!

A könyv egy praktikus útmutató, mely segítségével a gyerekek felfedezhetik a bennük lakozó bátorságot és leküzdhetik félénkségüket. Nyelvezete könnyen érthető. A gyermekeket agy barátságos szörnyecske, Jil kíséri végig a megannyi mókás feladattal és játékkal tarkított úton. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekben tudatosuljon, hogy minden ember különböző, és értékelni tudja önmaga erényeit. Így majd új fényben látják saját félénkségüket és bátorságukat, aminek köszönhetően ledönthetik azokat a korlátokat, amelyeket a félénkség miatt állítottak maguk elé. A kiadvány 7–11 éves gyermekek számára készült. Ebben a korban kezdenek el nagyobb jelentőséget tulajdonítani a társas kapcsolatoknak, és elkezdneek azzal foglalkozni, mit gondol róluk a környezetük. Felfedezik magukon a serdülőkor első jeleit, illetve megjelenik az iskola által jelentett nyomás, így hát nem csoda, hogy sok gyermek visszahúzódóvá vagy rejtőzködővé válik annak érdekében, hogy ne lógjon ki a sorból. Megfelelő támogatással és türelemmel segíthetünk abban, hogy a gyermek bátorságot és magabiztosságot nyerjen, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal, képes legyen önmaga lenni, és magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott emberré váljon. A kiadvány az egészséges életmóddal és az internet veszélyeivel is foglalkozik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lingea
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 144
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 252 g
Méretek (Sz-M-H) 158-205-10
EAN 9789635050987
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Stephens-Sarlós-program - Továbblépés megrekedt egészségi, tanulási, viselkedési és kommunikációs problémákból
-30%
Stephens-Sarlós Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
12,63 €
Katicalány
-8%
David Soman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Hogyan segítsek én terajtad? Segítő kapcsolatok a mesékben
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Lazán perdülj! /Útmutató az R hangzó kialakításához
Thoroczkay Miklósné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,35 €
Dopaminkölykök
-8%
Michealeen Doucleff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Melegszívű fegyelmezés - Kisgyerekkortól kamaszkorig
-8%
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Társasjáték - Gyermekmentő kézikönyv szülőknek
Dr. Goschler Ádám, Dr. Horváth Klára, Dr. Vadas Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
30,00 €
Játékterápia 1. - A korai szülő-gyermek kapcsolat
-8%
Dr. Eigner Bernadett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €