Michealeen Doucleff

Dopaminkölykök

A Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? New York Times bestseller szerzőjétől

A digitális korszak csendben lopakodott be a nappalinkba: a kanapénkra telepedett, s velünk jön az autóba, sőt az ágyunkba is. Az ultrafeldolgozott ételek ugyanilyen alattomos módon vették át az uralmat a konyhában: beköltöztek a hűtőnkbe, és befurakodtak a gyerekeink uzsonnásdobozába is.

Ha aggaszt, hogy a kamaszod folyton a telefonján vagy a tabletjén lóg, ha a kisgyereked ingerlékeny lesz, amikor kikapcsolod a mesét, és ha úgy érzed, képtelenség megálljt parancsolni az édességnek és a nassolásnak, akkor ez a könyv neked szól.

Szülőként egyszerre szeretnénk megvédeni gyerekeinket a túl sok képernyőtől és a műkajáktól, miközben tudjuk: ez a világ már nem olyan, mint a mi gyerekkorunk volt. Ez a könyv abban segít, hogy tiltások és bűntudat helyett megértsük, hogyan működik a gyerekek agya ebben az új környezetben, és milyen apró, mégis hatásos lépésekkel változtathatjuk meg a családi szokásokat.

A Dopaminkölykök egyszerre mutatja be a legújabb idegtudományi eredményeket és az ezekre épülő, hétköznapi stratégiákat. Nem gyors megoldást ígér, hanem tartós átalakulást. Az eredmény több valódi játék, beszélgetés, mély alvás és koncentrált figyelem - egyszóval nyugodtabb, derűsebb gyerekkor és családi élet.

5 lépéses, 4 hetes használati útmutató a jobb gyerekkorért

Michaeleen Doucleff, PhD író, tudományos újságíró, aki több mint egy évtizeden át készített anyagokat az amerikai közszolgálati rádió- és médiatársaságnak. 2015-ben tagja volt annak a csapatnak, amelynek a nyugat-afrikai ebolajárványról készített tudósításait díjjal tüntették ki. Kémiából doktorált a Kaliforniai Egyetemen, és az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek posztdoktori ösztöndíjasa is volt. Első kötete, A Hogyan neveljünk kedves és önálló felnőtteket? az elmúlt évek egyik legsikeresebb gyerekneveléssel foglalkozó könyve: New York Times bestseller lett, és harminc nyelvre fordították le.

"Az agy hihetetlenül rugalmas - még akkor is, ha az ember már "öregnek" érzi magát, mint én. Fiatal korban pedig még inkább az. A tinédzserek agya még fejlődésen van, ezért természetes módon képes "újrahuzalozni" magát, és a szokásainkon bármely életkorban tudunk változtatni. Sosincs késő ahhoz, hogy segítsünk megváltoztatni a gyerekek berögződéseit."
Michaeleen Doucleff, PhD

o Ismerd meg a legújabb idegtudományi eredményeket, és formáld át a családod mindennapjait!
o Gyakorlati stratégiák, amelyek nyugodtabbá, harmonikusabbá teszik a családi életet!
o Szabadulj meg a kütyü- és műkajafüggéstől, és alakíts ki tartósan egészséges szokásokat!

"Nagyon szeretném olyan eszközökkel ellátni a szülőket, amelyek valóban működnek, és nem csak még több küzdelmet és kimerültséget szülnek."
Michaeleen Doucleff, PhD

GLS

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 438 g
Méretek (Sz-M-H) 143-203-29
EAN 9789635687473
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hogyan segítsek én terajtad? Segítő kapcsolatok a mesékben
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Együtt családdá - Önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak
-8%
Koch Boglárka Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
40,95 €
37,68 €
Megtanuljuk az autisták nyelvét - Hogyan legyek legjobb szülő?
-8%
Olga Bogdashina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Társasjáték - Gyermekmentő kézikönyv szülőknek
Dr. Goschler Ádám, Dr. Horváth Klára, Dr. Vadas Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
30,00 €
Jól szeretni /Tudod-e, hogy milyen a gyereked
-8%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Katicalány
-8%
David Soman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Én is tudok beszélni
Bittera Tiborné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
Dopaminkölykök
-8%
Michealeen Doucleff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €

Korábban megtekintett: