Személyes okok

Nem kell hallgatóznunk, a személyes okok ránk céloznak. De végül megosztható-e az együttlét? A szeretetünk, a két törött felünk, a pontos tévedések, a lábon kihordott meghittség, a szénfekete bírvágy, a csontfehér gyász? Képes-e legalább a költészet visszanyerni belőlük valamit? Talán igen. Mert a beszélgetés nem összefoglalása a napnak, nem a terveink leltárja, nem felgöngyölített szőnyeg. Minden valódi beszélgetés titkos élet, benne a Másik által színről színre ismerjük fel: önmagunkat. Átlátunk, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén. Az elveszített időt pedig mintha éppen azzal menthetnénk meg, hogy a sétánkba – amikor gyalog előztük az éjszakai járatot – belereggeledik. Persze az ilyen fontos beszélgetések alkalmával is kénytelenek vagyunk tudni, hogy apró dolgainkban – hiába vigyázunk rájuk – beépített elévülés van, az átmenetik ködös ideje. Próbálunk úgy élni, hogy történet legyünk.