Majomábécé

Egy etológus házaspár örökbe fogad egy csimpánzbébit, s úgy nevelik, mint saját gyereküket: cumiztatják, pelenkázzák, s ami a legfontosabb: megtanítják beszélni, pontosabban mondva, kommunikálni. Erre, az eddigi kísérletek alapján, a süketnéma jelbeszéd látszik legalkalmasabbnak. Chloé, a bébi szépen halad, imádja a szüleit, megtanul asztalnál enni, beilleszkedik a családba, úgy viselkedik, mint egy csintalan kisgyerek. Tökéletes az idill, s a tudományos program is sikerrel kecsegtet: megvalósulni látszik az ember régi álma, hogy beszélgessen az állatokkal. Ám egy nap Chloé, a tükör előtt állva, rádöbben, hogy csúnya, más, mint a családja. Mogorva lesz, szeszélyes, hatalmas testi erejével visszaélve rettegésben tartja a családot. A házaspárt egyre többen figyelmeztetik, hogy rossz vége lesz a kísérletnek, Chloét vissza kellene küldeni az állatkertbe, a program nem folytatható... A nálunk is jól ismert világhírű író a szokott írói módszeréhez híven, szigorúan tartja magát a tudomány eredményeihez, nem bocsátkozik utópiajátékokba. Abból az elvből indul ki, hogy a valóság sokkal izgalmasabb, mint a képzelet. Csak éppen továbbgondolja a kísérleteket. Az Állati elmék-ben például megjósolta, hogy a békés delfineket háborús célokra fogják felhasználni. Hét év sem telt a regény megjelenése után, s a Tonkini-öbölben valóban bevetettek delfineket a vietnami békaemberek ellen. S ki tudja, talán az állatokkal való kommunikációs kísérletek is úgy alakulnak, mint ebben a regényben.