Borbély Szilárd

A Testhez - Ódák + Legendák

„Mi az ember? Az elgondolásoknak számos összetevője létezik, melyek bonyolult kapcsolatban állnak egymással; a legfontosabb rétegekként a zsidó-keresztény emberképet és a felvilágosodás örökségét nevezhetjük meg. Borbély versei úgy kérdeznek rá az említett hagyományok által meghatározott emberkép alapjaira, hogy az valódi provokációt jelenthet az olvasó számára.” Krupp József „A szavak megtanítanak arra, hogy mit lehet elviselni. Mert mindent el lehet viselni, ha a szavak megtanítanak, hogy nincs olyan, ami ne volna több, mint önmaga.”

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 160
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 372 g
Méretek (Sz-M-H) 160-203-14
EAN 9789635183005
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Moriszaki Könyvesbolt - Globál
-10%
Jagiszava Szatosi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Szökés Urbinóból
-10%
Angela Petch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
A vulkán lábánál
-10%
Macuie Maszasi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Az exem kedvenc receptje
-10%
Kavasiro Szaki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Híd a Kwai folyón - Trubadúr Zsebkönyvek 85.
-10%
Pierre Boulle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Száz év magány
-12%
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
A nyomkeresők
-10%
Charles Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
The Endurance Of Wildflowers - A vadvirágok állhatatossága (éldekorált)
-10%
Micalea Smeltzer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €