Horthy Jenő

Egy élet sportja - Vadászat, Lóverseny, Falka

Illusztrációk: 32 oldalas képmelléklet A méltatlanul keveset említett Horthy Jenő (1877–1953),a kormányzó testvére Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond vadásztársa volt. Kenderesen született 1877-ben, három évet járt Sopronban iskolába, majd Debrecenben lett kollégista, a piaristáknál érettségizett. Egy itteni olvasmányélménye (Piter Maritz dél-afrikai búr telepes írása) keltette föl benne Afrika iránti érdeklődését. Erdélyben, báró Wesselényi Béla támogatásával kezdett titokban vadászni, lovagolni, apja ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a fiú Debrecenben folytassa sikertelen berlini jogi tanulmányait. Az első világháborúba önkéntes huszárként vonult be, és ebben az időben vált lovas versenyzővé. Szenvedélyesen lovagolt, vadászott, miközben sokat szórakozott, párbajozott is. A Keleti- és a Déli-Kárpátokban a rideg vadászatnak hódolt, Maderspach Viktorhoz hasonlóan űzte télen a vaddisznót, hóban sátorozott vagy széltörésben, szénaboglyában aludt (a többnapos társasági vadászatok során azonban egy-egy hajtás után a társasági elvárásoknak megfelelően szmokingban ebédeltek vagy vacsoráztak). A háború után ménesgazda, tréner, lovas versenyző, az ugratós lovaglás megszállottja. Vadász- és versenylovak tenyésztésével, a félvadon élő ménes lovainak a betörésével foglalkozott.1905-ben utazott először Afrikába vadászni, majd a háború előtt még egyszer. A két világháború között többször is eljutott ide, Kelet-Afrikába, Kenyába és Tanganyikába szervezett szafarikat, járt Egyiptomban, Szudánban, Kongóban. 1934-ben a Távol-Keleten vadászott (Indokína, Korea). Életéről, vadászatairól és a lóhoz kötődő szenvedélyéről olvasmányosan megírt, jó humorú, világfira jellemző könyve ad számot. Írásait közölte a Nimród folyóirat is. Korának neves vadászai mellett (Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Bánffy Endre és Miklós, Zichy Jenő, Wass Béla, Wesselényi Miklós és sokan mások) az akkori politikusok (Tisza István, Bethlen István) is megjelennek írásában. Élvezetes módon mutatja be a kiegyezés utáni és a két világháború közötti főnemesség vadászatait. A lenyűgöző önéletrajzi írás majd kilencven évvel ezelőtt jelent meg először.

Nyelv magyar
Kiadó Erdélyi Szalon Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 568
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 608 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-35
EAN 9786156502308
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Horthy család hagyatéka
-9%
Bern Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,81 €
Történelmi kalandok a magyarság múltjában 3. - A 19. századtól napjainkig
-9%
Gyárfás Endre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Magyarország története a XX. században
-9%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,85 €
Forradalom a hátsó udvarban - Kollektív erőszak, antiszemitizmus és politikai átalakulás Magyarországon 1945 után
-9%
Apor Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Zemplén vármegye nemes családjai
Szluha Márton , Késmárky István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
A második világháború - Internetlinkekkel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
Árpád?
-9%
Dr. Zsolt Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,70 €
3,37 €
Tanácstalanság - A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944-1945 - Modern magyar történelem
-9%
Veszprémy László Bernát
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €