Dean Koontz

A fékezhetetlen Quicksilver

Már az is igazi rejtély, hogy kicsoda Quinn Quicksilver – háromnapos volt, amikor magára hagyták Arizonában, a sivatagon keresztül vezető autópályán. Árvaházban nőtt fel, a szüleit nem ismerte. Boldog volt, még ha minden szempontból átlagos életet élt is. Egészen a „furcsa mágnesesség” napjáig. Aznap ingere támadt, hogy autóval kihajtson a semmi közepére, pontosan arra a helyre, ahol talált egy érmét, ami nagyon sokat ér. Gyakorlatilag ez az érme mentette meg az életét, amikor két kormányügynök üldözőbe vette. Quinn azóta menekül az ügynökök és a jó ég tudja, még ki mindenki más elől. Egyedül semmi esélye nem lenne, a sors vezérelte mellé két társát: Bridget Rainkinget, a szépséget, aki nemcsak előrelátó, hanem lőfegyverekkel is el van eresztve, és Bridget nagyapját, Sparkyt, aki romantikus regényeket ír. Hármukat ugyanaz a megmagyarázhatatlan késztetés hajtja előre. Sarkukban az ellenség, akivel korántsem biztos, hogy fel tudják venni a kesztyűt – még akkor sem, ha Quinn apránként rádöbben: maga is végtelenül ijesztő erőknek van birtokában.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Next21 Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 399
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 368 g
Méretek (Sz-M-H) 126-200-28
EAN 9786156414489
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Onyx Storm
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Kiránduló kuflik
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Cserjék gondozása szakszerűen, könnyedén
-8%
Valerie Boujard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Színes kompetenciaalapú feladatgyűjtemény matematikából - 1. évfolyam
-8%
Schadtné Simon Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,89 €
Zserbó 2. - A háború tengerén
-8%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
PONS Nyelvkönyv lustáknak - Angol
-8%
Linn Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Sherlock Holmes halála és feltámadása - Holmes vs. Moriarty
-8%
Sir Arthur Conan Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Jó reggelt, kis hétalvók! - Csináld te is velünk!
-8%
Katja Alves
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: