Flea

LSD gyerekeknek (2. kiadás)

„Egy romantikus kiskölök voltam, tele érzelmekkel, akit mélyen megérintett a könyvek fantáziavilága, a történetek tálalásának mesteri módja, és az, amit az élet az utcán kínált. És Hollywoodban elég sokat kínált. Már egészen tudatában voltam önmagamnak, de megmagyarázhatatlan módon közben gyakran voltam szomorú, és kétségbeesve kerestem a bajtársakat, a szeretetet és a megértést. Simán készen álltam arra, hogy megőrüljek, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit. Kiborítom a kispolgárokat, tehát vagyok.” Michael Peter Balzary, vagy, ahogy a világ ismeri: Flea, a Red Hot Chili Peppers egyik alapító tagja, basszusgitár fenoménje, és a rock and roll univerzum egyik legszerethetőbb figurája. LSD gyerekeknek című önéletrajzában maga írja meg szövevényes, viszontagságos, szomorú, elképesztő, felemelő és inspiráló életét addig a pontig, amíg a Red Hot Chili Peppers-zel elindul a halhatatlanná válás útján. Az LSD gyerekeknek nem egy szokványos sex + drugs + rock + roll botránykönyv, hanem egy érzékeny ember és művész őszinte, egyedi hangvételű, túláradó, összetéveszthetetlenül flea-s stílusban megírt memoárja fiatalkoráról, ami tele van kedves, szívbemarkoló, megindító, hihetetlen, bizarr és hajmeresztő történetekkel. Olyan, mint egy letehetetlen önterápiás napló, amit a páciens szíves hozzájárulásával most mindannyian elolvashatunk. Az LSD gyerekeknek új, bővített kiadásában Flea egy további őrült sztorit oszt meg velünk kalandos életéből.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 276
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 520 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-19
EAN 9789636200961
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Live Forever - Az Oasis felemelkedése, bukása és feltámadása
-8%
John Robb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
BTS - Rajongói kézikönyv
-8%
Malcolm Croft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Utolsó kenet
-8%
Ozzy Osbourne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Ringató - Piros könyv - Hetvenhét magyar népdal
-8%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
NEVER - Soha - Önéletrajz
-8%
Rick Astley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A Vurstlitól a Magyar Zene Házáig - Séták a Városligetben - Sétakönyvek 3.
-8%
Deák Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Muzikális bestiák - Rémes könyv a zenéről
-8%
Bősze Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hónapsoroló - A Hungarikum együttes dalaival
-8%
Kremnitzky Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: