Sara Pennypacker

Pax úton hazafelé - Pax 2.

„Miután megszeretsz valakit, félni kezdesz”, de mégis megéri. Peter és rókája, Pax már rég nem találkoztak. A korábban elválaszthatatlan társak mostanra merőben másfajta életet élnek. Paxnak és társának, Borzasnak kicsinyei születtek, akiket óvniuk kell a világ veszedelmeitől. Eközben Peter, a háború következtében árván maradt fiú, akit mardos a bűntudat és a magány, hátrahagyja fogadott otthonát és Volát, hogy csatlakozzon a Vízi Harcosokhoz – ahhoz a csapathoz, akik eltökélten dolgoznak azon, hogy meggyógyítsák a földet a háború okozta sebektől. Amikor Pax egyik kicsinye súlyosan megbetegszik, a róka az egyetlen emberi lényhez fordul, akiről biztosan tudja, bízhat benne. És nem számít, Peter mennyire igyekszik megkeményíteni a szívét, a szeretet mindig utat tör magának. Így a fiú és a róka is azon kapják magukat, hogy újfent útra kelnek: haza, a gyógyulás és ismételten egymás felé. „Történet az emberi szív törékenységéről és erejéről. Lenyűgöző folytatás.” – Kirkus Reviews Hagyd, hogy magával ragadjon! „Szívszorító és csodálatosan életigenlő regény.” – Booklist „Legalább olyan gyönyörű, szívet melengető és vigaszt nyújtó volt, mint az első rész.” – Amy Farrell, goodreads.com 12 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 368 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-24
EAN 9789633738146
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Takard be a múltamat
Hodossy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
A teljesség felé (új kiadás)
-8%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Irodalmi Szemle 2026/9.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
Találkozások
Jankovic Nóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,50 €
Az arany ember - Európa diákkönyvtár
-9%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,74 €
Egyszarvúk
Barbora Hrínová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,30 €
Weöres Sándor: Füves könyv (új kiadás)
-8%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: