T. L. Swan

A megszálló - A Miles fivérek 2.

A bestsellerszerző T. L. Swan Miles fivérek-sorozatának második forró részében a férfi szexi, gazdag és a nő legnagyobb ellensége. Sosem volt még ilyen jó érzés utálni valakit. Tristan Milesszal akkor találkoztam először, amikor fel akarta vásárolni a néhai férjem cégét. Áradt belőle az erő, arrogáns volt, és már-már idegesítően gyönyörű – minden porcikámmal gyűlöltem. Az évszázad csodájaként három nappal később megkeresett telefonon, és randira hívott. Inkább a halál, minthogy egy ilyen férfival randizzak – bár el kell ismernem, hogy jól esett az egómnak. Az év fénypontja volt, hogy elutasítottam. Hat hónappal később meghívott vendégként előadott egy franciaországi konferencián, amelyen én is részt vettem. Továbbra is dühített a túlzott magabiztossága, de ezúttal meglepően vonzónak és szellemesnek találtam. Amikor rám nézett, a torkomban dobogott a szívem. Nem, nem szabad! Ez az ember egy nőcsábász dögös öltönyben, én pedig egy özvegy vagyok, akinek van három nehezen kezelhető fia. Csak legyen vége ennek a konferenciának! Mert mindenki tudja: Tristan Miles mindig megkapja, amit akar – és most engem akar.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 374 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-25
EAN 9789634996156
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Promise Me Sunshine - Ígérj napfényt!
-8%
Cara Bastone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Presser könyve 2.
-8%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Egy kocka naplója 7. - Wimpy Steve - Zavarba ejtő és boszorkányos
-8%
Minecraft Family
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Born of Blood and Ash - Vérből és hamuból született - Hús és Tűz IV.
-8%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Aki mer, az nyer és más történetek
-8%
Rejtő Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.
-8%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Csekély jövendők jósnője (éldekorált)
-8%
Julie Leong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Full Measures - Tiéd vagyok - Flight + Glory Books 1. (új kiadás)
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: