Claudia Gray

Star Wars - Köztársaság Fénykora: Csillaghullás

A Viharfellegek eloszlása után a dicső Jedi-lovagok eddigi történelmük legsötétebb óráit élik... A Nihil néven ismert bűnszervezet fosztogatói időről-időre nekifutnak, hogy térdre kényszerítsék a fénykorát élő Köztársaságot, és bár mindig győztesen kerülnek ki a csatákból, a köztársaságiak is egyre megviseltebbek és fáradtabbak. A diadalok főként a Jediknek köszönhetőek – és az ő ügyüket semmi sem jelképezi látványosabban, mint a Csillagfény Jelzőállomás. Az állomás a Külső Gyűrű ékköveként megtestesíti mindazt, amit a Köztársaság nyújtani tud: kulturális és tudományos központ, fényesen világító fáklya az ismeretlen sötétségében, és egyben a galaxis legtávolabbi végei felé nyújtott, segítő kéz. Túlélők és sebesültek özönlenek ide a Nihil támadásai miatt, és a jelzőállomás személyzete készen áll, hogy menedéket nyújtson minden rászorulónak. A Jedi Rend lovagjainak és padavanjainak itt végre lehetőségük nyílik megpihenni, felépülni, és meggyászolni az elvesztett társakat. Ám a vihar, amelyről azt gondolták, hogy elvonult, javában tombol még, és csak a középpontban uralkodik viszonylagos nyugalom. Marchion Ro, a Nihil ördögien zseniális vezetője ugyanis az eddigi legravaszabb támadására készül, amelynek célja, hogy egyszer s mindenkorra kioltsa a Jedik fényét.

Nyelv magyar
Kiadó Szukits Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 412
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 386 g
Méretek (Sz-M-H) 130-195-30
EAN 9789634977025
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Batman - Az igazság ostora 2.
-10%
Eiichi Shimizu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Yves Saint Laurent - Divatikonok VI.
-10%
Emma Baxter-Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A negyedik arany
Kauzál Márton (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
Mulat a Manézs
-10%
Bödőcs Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Körbeforgó szép természet - 48 körforgás a világból
-10%
Gabby Dawnay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Képtelen küldetés §K
-10%
Jenny Pearson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hallgass, Tappancs, halkan vakkants!
-10%
Ted Forsström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Black Ties + White Lies - Fekete nyakkendők (éldekorált)
-10%
Kat Singleton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €