David Grann

Megfojtott virágok (filmes borító)

Az 1920-as években az egy főre jutó vagyont tekintve az Oklahomában élő oszázs indián törzs volt a világ leggazdagabb népe. Miután olajat találtak a földjükön, az oszázsok fényűző villákba költöztek, és sofőr vezette autókkal közlekedtek. Aztán valakik elkezdték sorban egymás után meggyilkolni őket. Mollie Burkhart rádöbbent, hogy családtagjai első számú célponttá váltak: a szeretteit lelőtték vagy megmérgezték. Más oszázs indiánok is rejtélyes körülmények között haltak meg, sőt néhány olyan embert is megöltek, aki megpróbált a gyilkosok nyomába eredni. Mivel az áldozatok száma egyre nőtt, az ügyet a nem sokkal korábban létrehozott FBI és annak fiatal, titokzatos vezetője, J. Edgar Hoover vette kézbe. A rejtélyes gyilkosságsorozat felderítésével Hoover a volt texasi rangert, Tom White-ot bízta meg, aki gyorsan megszervezte a csapatát, amelybe egy indián származású titkos ügynök is bekerült. Az ügynökök bejárták a vadnyugat utolsó maradékának földjét, és leleplezték az amerikai történelem egyik legdöbbenetesebb összeesküvését. Az oknyomozó újságírás mesterműve, egy százéves rejtély megfejtése. - The Boston Globe Lebilincselő… Grann virtuóz módon bogozza ki egy rejtélyes történet – egy igaz történet – szálait… Szívszorongató olvasmány. - Dave Eggers, The New York Times Book Review

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 360
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 398 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-26
EAN 9786156490964
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az ígéret földje felé
-8%
Ungváry Rudolf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Virágháború - Hihető és hihetetlen történetek
-8%
Lackfi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Seiobo járt odalent
-8%
Krasznahorkai László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Törökméz utca
Z. NÉMETH ISTVÁN
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
Kagyló nyersen
-9%
Adriana Rajczi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,50 €
8,65 €
Legszebb karácsonyunk - Válogatott novellák §K
-8%
Papp Sándor Zsigmond (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Ok az örömre
Soňa Uriková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €

Korábban megtekintett: