Bocsi Viki

Szenvedélyesen egészséges

Volt egyszer egy lány, akit sokat kritizáltak a teste miatt kamaszkorában. Ettől ő nem omlott össze, hanem elhatározta, hogy csakazértis megmutatja. Elkezd kutatni különböző módszerek után, mindenféle diétát, étrendet és fogyókúrát kipróbál. Az akkori párja ebben sokat segít, de a lány úgy érzi, hogy nem vállalja istenigazából, ezért kilép az aranyéletéből, és a fővárosba költözik. Itt kezdődnek az életében a hányattatások, a csalódások, jönnek a pofonok, és ráébred, hogy mennyire más a való élet, mint amit Miskolcon megszokott. De már nincs visszaút. Rájön, hogy igaz a mondás: csak magadra számíthatsz. Találkozik a módszerrel, ami végre működőképesnek tűnik, és amivel sok embernek segít. Közben megszületik az első gyereke, és a második terhessége közben összeállítja a saját módszerét. Emiatt először támadják, de aztán kezdik elismerni, bár támadói mindig maradnak. Tartja a fontot a magánéletében, ahol egyik zűr követi a másikat, viszi a cég ügyeit, és immár három gyerekkel zsonglőrködik, de közben megcsinálja a Konyhát, ahol napi több ezer adag egészséges ételt főznek le. Megtalálja azt a kapaszkodót az életében, amire támaszkodhat és ami előreviszi, végre le tudja cserélni a körülötte lévő embereket jókra, lezárja a mérgező párkapcsolatát, vállalva, hogy egyedül marad a gyerekekkel, és szakmai sikerei csúcsaként elnyeri a parlamenti díjat. BOCSI VIKI táplálkozási tanácsadó könyvében szakmai és magánéleti harcairól mesél, átadja mindazt a tudást, amire a tanulmányai és a tapasztalatai által szert tett, ezenkívül mintaétrendeket és recepteket is megoszt az olvasókkal. Így a kötet nemcsak több tízezres közössége számára értékes és tanulságos, hanem mindenkinek, akinek fontos a testi és lelki egészsége.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 260
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634758037
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Itt nyomd! - Akupresszúra kezdőknek - A szabad és egyenletes energiaáramlásért
-8%
Bob Doto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A Wim Hof-módszer - Aktiváld a benned rejlő, teljes emberi potenciált!
-8%
Wim Hof
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A fekélybetegség és a Helicobacter pylori-fertőzöttség
-8%
Dr.Rácz István, Dr.Timár Marietta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
A gyermeki lélek nyelve: a betegség - A gyermekkori kórképek jelentősége, értelmezése és teljes körű kezelése
-8%
Ruediger Dahlke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Illóolajok az agy és a test gyógyításához - Öt lépés egészséged helyreállítására esszenciális olajokkal
-8%
Jodi Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Készüljünk arra a 9 hónapra!
-8%
Heidi Murkoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mackógyógytorna: A helyes nyelésért
-8%
Fung Emilia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A pilates anatómiai kézikönyve - 25 alapgyakorlat elemzése, magyarázata és illusztrációja
-8%
Joni Jacobs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €

Korábban megtekintett: