N. Nozdroviczky Lajos

Vadászemlékeim

N. Nozdroviczky Lajos (1862–1943) életét már gyermekkorától kezdve meghatározta a természet és a vadászat szeretete. Diana, a vadászat istennője már akkor „betakarta varázsfátyolával, hogy azután soha többé ne meneküljön ihletétől”. Tízéves volt, amikor az első őzbakját lőtte. Felnőttként a közigazgatásban dolgozott, ám minden szabadidejét a természetben töltötte. Nemcsak vadászott, hanem tudományos megfigyeléseket is folytatott. Elsősorban az erdei szalonka életmódját tanulmányozta, olyan alapossággal, hogy nála többet talán máig sem tud senki erről a madárról. Tapasztalatait könyv formájában is közreadta Az erdei szalonka élete és vadászata címmel, emellett rendszeresen publikált a korabeli vadászlapokban és vadászatairól naplót is vezetett. Vadászemlékeim című kötetének történeteihez volt miből merítenie, hiszen Nagy-Magyarország harminchét vármegyéjében vadászott – és nem csak szalonkára. Könyvében többek között medve, farkas, vaddisznó, szarvas, nyúl, fajd és őz elejtéséről is megemlékezik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 176
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-20
EAN 9789632676210
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Nagy rajziskola mindenkinek (új kiadás)
-8%
Walter Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
ZSEBREJTVÉNY SZÓVADÁSZ Könyv 58
kol
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
HÁROM KÜLÖNÖS AJÁNDÉK - Szabadulószoba és adventi naptár gyerekeknek §K
-8%
Eva Eich
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Disney - 100% Stitch
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Rendrakás lépésről lépésre
-8%
Marie Kondo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Vágd szét ezt a könyvet, és alkosd meg a saját Csodaországodat - Kollázskönyv
-8%
Eliza Scott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Szupernövények - 84 cserje, fa és évelő
-8%
Elke Schwarzer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,66 €
Nagy rejtvénykönyv 19.
Rejtvénykönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €