Joe Siple

Az öt kívánság

Murray McBride, az egykori kiváló baseballjátékos százéves korára szinte mindenkit túlélt, akit valaha is szeretett. Már éppen véget akar vetni az életének, amikor egy véletlennek köszönhetően találkozik Jason Cashmannel, a halálos betegségben szenvedő tízesztendős fiúval, aki gyökeresen felforgatja a még hátralévő napjaikat. Ők ketten együtt versenyt futnak az idővel, amikor minden maradék erejüket összeszedve igyekeznek valóra váltani a fiú öt kívánságát. Közös kalandjaik során Murray visszaemlékezik, milyen érzés volt fiatalnak lenni, és talán az élet értelmének megtalálásáról is tanul valami újat, Jason pedig a lehetőségért küzd, hogy valamilyen csoda folytán ő is megöregedhessen. Útjuk során azonban szörnyű tragédia éri őket, amely mindent megváltoztat: az utána érkező váratlan ajándéknak köszönhetően teljesülhet ugyanis Jason utolsó kívánsága. Fájdalmasan gyönyörű regény az élet értelméről, az igazi szeretetről és a valódi csodákról.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 248
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 260 g
Méretek (Sz-M-H) 135-204-20
EAN 9789632675978
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Promise Me Sunshine - Ígérj napfényt!
-8%
Cara Bastone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Presser könyve 2.
-8%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Egy kocka naplója 7. - Wimpy Steve - Zavarba ejtő és boszorkányos
-8%
Minecraft Family
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Born of Blood and Ash - Vérből és hamuból született - Hús és Tűz IV.
-8%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Aki mer, az nyer és más történetek
-8%
Rejtő Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.
-8%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Csekély jövendők jósnője (éldekorált)
-8%
Julie Leong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Full Measures - Tiéd vagyok - Flight + Glory Books 1. (új kiadás)
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: