Boka László

Transzilvanizmus - Eszmék, korok, változatok

A 20. századi transzilvanizmuskoncepciók szellemi autonómiaformákként indultak bő száz esztendővel ezelőtt. E bonyolult eszmekör változatainak és értékrendszerének, előzményeinek és utóhatásainak átfogó spektrumát ha nem is áll módunkban teljeskörűen prezentálni, meggyőződésünk, hogy kötetünk tanulmányai hézagpótló módon mutatnak rá a legfőbb, legjelentősebb tendenciákra. Az egyes szerzők – történészek, eszmetörténészek, irodalom- és sajtótörténészek, művészettörténészek és politikai pályát kipróbáló költők – akár egymással polemizálva fejtik ki véleményüket, összegzik az egyes alterületekről ma tudható ismereteket hosszabb-rövidebb írásaikban. Kötetünkben ezért is a transzilvanizmus mint eszmerendszer, mint mozgalom, majd mint regionális cselekvési program, mint irodalmi narratíva és olvasati, értelmezői keret, illetve mint egykori – főként a két világháború közötti – vigaszideológia, illetve máig továbbélő potenciális szellemiség és megújulni képes regionalitásprogram kerül szóba. Bízunk benne, hogy a téma iránt érdeklődő mai olvasó haszonnal forgatja majd munkánkat, melynek révén a transzilvanizmust, az erdélyi gondolatot a maga történeti formáiban, szükségszerű alakulásaiban, annak valós arcéleivel és sokszínű változataival együttesen, egészében tudja szemlélni.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 544
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 586 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-25
EAN 9786156668042
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Demokrácia és populizmus - Félelem és gyűlölet (2. kiadás)
-10%
John Lukács
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Kitelepitve
-10%
Lajos Bödők
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €
Képes történelmi atlasz
-10%
Gianni Palitta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Tiger ​I & Tiger II
Anthony Tucker-Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
Petőfianum - Visszaemlékezések és legendák - A Petőfi-rejtélyek nyomában
-10%
Kiss Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
A nagystratégiáról
-10%
John Lewis Gaddis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,80 €
20,52 €
Homo deus - A holnap rövid története (puha)
-10%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Kaleidoszkóp - Egy erdélyi arisztokrata hölgy emlékei
-10%
Homoródalmási és dálnoki Kenyeres Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €