David Nicholls

Egy nap (filmes borító)

„– Látlak magam előtt negyvenévesen – mondta, a hangjában egy csipetnyi gonoszsággal. – Tökéletesen el tudlak képzelni, itt és most. A fiú elmosolyodott, de most sem nyitotta ki a szemét. – Akkor mesélj!” ---- 1988. július 15. Emma és Dexter a diplomaosztójuk napján találkoznak először. Másnap elválnak útjaik, és mindketten különböző irányba indulnak el az életben. Vajon hol lesznek ugyanezen a napon egy év múlva? Vagy a következő évben? És az azutániakban? ---- Nehezen lehet ennél okosabb, elragadóbb romantikus komédiát találni. – Independent Megrázó, magával ragadó, okos és elképesztően olvasmányos. – Nick Hornby Csodálatos, csodálatos könyv! – The Times Tökéletes! – New York Times Egy modern klasszikus. – Daily Mirror Ez a tökéletesen kivitelezett regény emlékeztet arra, hogy az olvasás a legjobb szórakozás. – Guardian Az egyik leginkább könnyfakasztó regény, amit valaha írtak. – YOU Magazine David Nicholls Egy nap című regényének újraolvasása pont olyan, mint újranézni egy Nora Ephron-filmet. – Maggie Shipstead, A nagy kör című regény szerzője Egy briliáns vígjáték, tele félreértésekkel, a szereplők által elkövetett hibákkal és kanyargós beszélgetésekkel, mindazzal, ami a való életet alkotja. – Marie Claire

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 496
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 486 g
Méretek (Sz-M-H) 143-210-30
EAN 9789634528470
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Promise Me Sunshine - Ígérj napfényt!
-8%
Cara Bastone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Presser könyve 2.
-8%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Egy kocka naplója 7. - Wimpy Steve - Zavarba ejtő és boszorkányos
-8%
Minecraft Family
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Born of Blood and Ash - Vérből és hamuból született - Hús és Tűz IV.
-8%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Aki mer, az nyer és más történetek
-8%
Rejtő Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.
-8%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Csekély jövendők jósnője (éldekorált)
-8%
Julie Leong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Full Measures - Tiéd vagyok - Flight + Glory Books 1. (új kiadás)
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €