Nagy Gerzson

Meddig él egy anya

Alig látszó, hétköznapi árulások követik egymást ebben a regényben, mindennapi helyzetek, amelyekből mégsem lehet cserbenhagyás nélkül szabadulni. Ki hibáztathat egy fiút, aki nem tér vissza külföldről a beteg anyjához, és ki nem ért meg, de ki ment fel egy nőt, aki nem tudja a saját életét elkezdeni emiatt? Nagy Gerzson regényében mindenki megfizet az árulásért, amit akár önvédelemből, akár szeretetvágyból követett el, és mindenkinek a maga módján jut ki az egyénileg rászabott szenvedés. Nincs bosszú, nincs igazságszolgáltatás, nincs katarzis. Ágota és Tom, Eszter és Jimmy Csepelről Torontón át Valparaísóig jutva próbálnak kitörni a belső elszigeteltségből, de többek között egy platinalemezekkel rögzített állkapocs és kivágott almafák jelzik, milyen reménytelen a vállalkozásuk. A magány természetrajza ez a regény. Annyira erős benne a hiány, hogy végül mégiscsak a szeretetről beszél. Bendl Vera “Ebbe bele kell törődni, Ágota, mondta Erzsébet, amikor elbúcsúztam. Nem lehet örökké élni. De a törődésnek ehhez semmi köze, a beletörődésnek sem, gondoltam. Nem lehet egyoldalú. Bele kell egyezni a halálba, és elsősorban nem a saját halálunkba, hanem abba, hogy az ember meghal. Ha úgy halunk meg, hogy előtte nem egyeztünk bele, a halálunk nem a sajátunk lesz, hanem rajtunk kívül álló, független esemény.”

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 192
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 218 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-15
EAN 9789634684657
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elválás
-10%
Susan Taubes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Tüzek
-10%
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Történetek férjes nőkről - Globál
-10%
Cristina Campos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Selyem - Filmes borító
-10%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Medusza pillantása
-10%
Natalie Haynes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Az élet lehetetlen
-10%
Matt Haig
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Ha értem jönnek éjjel - Népirtás Kínában - egy ujgur költő önéletírása
-10%
Táhir Hamut Izgil
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Ötven szó az esőre
-10%
Asha Lemmie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €

Korábban megtekintett: