Odze György

Kísértés

Véges András is valaki akart lenni. Gazdag, híres és sikeres, ám történetünk kezdetén szegény, középszerű és sikertelen. Ez még talán nem lenne baj. A baj az, hogy az égvilágon semmi nem érdekli. Látszatember, látszat célokkal. Gyötrődik ebben a sodródásban, amíg egy napon, Kállai Valter, a híres ügyvéd meg nem állítja. „Kérnék egy kis szívességet.” És kért… Véges Andrásból lett valaki, és akit felfedezett magában, tetszett neki. Életében először tapasztalta meg, hogy jó valamiben, és az adottságainak köszönhetően egy ragyogó világ nyílt meg előtte. Odze György új regénye olyan tükröt tart elénk, amibe nehéz és keserű belenézni. Rajta tartani a szemünket még nehezebb. Főhősünk, Véges András alakja egy nemzedék emblematikus figurája: egy korrupt, az egyéni jóllét érdekében bármit feláldozó hatalom bizalmi embere. Sorsa, hazugságai, árulásai és elkerülhetetlen bukása azt demonstrálja, meddig mehet el valaki a siker és egy könnyű élet ígéretéért (szinte bármeddig), és van-e remény a totális széthullás után felállni és újrakezdeni. Főhősünk sorsának szemtanúja lenni nem csak azért gyötrő, mert közben érezzük (kívánjuk) sorsszerű bukását, a valódi gyötrelem a félelmünk attól, hogy vajon bírnánk-e jobbak lenni hasonló helyzetben. Elég, ha magunknak válaszolunk erre.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 256
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 282 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-13
EAN 9789634684732
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pedig olyan szépen éltek (3. kiadás)
-10%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Anyám szerint
-10%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
A Biblia - Helikon zsebkönyvek 38. (új kiadás)
-10%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Vörös posztó (éldekorált)
-10%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Boldog Boldogtalan
-10%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Színház - Érzelmes klasszikusok
-10%
W. Somerset Maugham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Mimi
-10%
Lakatos Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Utas és holdvilág - Alexandra klasszikusok
-11%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €

Korábban megtekintett: