Míg a halandók alszanak

Vonnegut harmadik posztumusz novelláskötetét tartja kezében az olvasó. Tizenhat kitűnő történet sorakozik a könyvben. Jobbnál jobbak. És bővelkednek életrajzi elemekben. Egy falusi asszony elhatározza, hogy megkeresi szerelmes levelezőpartnerét. Az ateista lapszerkesztő akaratán kívül lesz a karácsonyi ünnep motorja. A diktafonról dolgozó vidéki gépírólány egy gyilkos szavaitól gyúl szerelemre. A ripacs hőstenort fánküzletével tartja távol az operaszínpadtól saját énektanára. És hát a két festő felejthetetlen párviadala! Csupa döbbenetes írás. Mulattatnak, megrendítenek. 1950 és 1954 között keletkezhettek. Amikor az amerikai emberek a győztes háború után vagyonról és hírnévről, könnyű életről álmodoztak, de kemény falakba ütköztek. Vonnegut abszurd humora és kimeríthetetlen fantáziája már a pályakezdés idején is pontosan jelezte, hogy belőle majdan a földkerekség egyik legragyogóbb és legnépszerűbb gondolkodója lesz. „– Normális esetben a mézeshetek elmúltával a férj első és legvadabb álmai köddé válnak – elmélkedett Hoenikker. – Asszonya többé már nem égi tünemény. A férfinak ilyenkor az a nehéz, de vonzóan érdekes feladata, hogy megvizsgálja, voltaképpen kit is vett feleségül. George azonban más utat keresett. Örökre megőrizheti azokat a legelső, vad álmokat, övé maradhatna a mézeshetek előtti nő, ha Jennyben új életre kelti.” „Kamaszkorom óta faltam Vonnegut könyveit, de valahogy csak akkor döbbentem rá, milyen erőteljes erkölcsi pedagógia árad belőlük, midőn elolvastam két posztumusz novelláskötetét, A repülő macskát és ezt a gyűjteményt.” Dave Eggers