Ozsváth Zsuzsa

A kötelező letérőnél forduljon

Ozsváth Zsuzsa második verseskötetének lapjain jelek, jelzések vezetik át az embert. Vagy valahova. Egy kicsit úgy, mint az erdőben: észre kell venni a jeleket a fákon. Akkor már a színük s a formájuk elárulja, hogy forráshoz vezet-e, vagy éppen várromhoz az az ösvény. Vagy sehova. Mert egyenesen a semmibe fut, akár az élet: egy utolsó nagy-nagy szakadékba. És nem marad más, mint a hiány, hajdani eltévedt túrázó helyett még mindig itt visszhangzó vak lábdobogása. Persze semmi sem ilyen egyszerű és átlátható, hiszen Ozsváth Zsuzsa-versek között bolyong az olvasó egy Ozsváth Zsuzsa-könyvben, ami mégsem egy sötét erdő – hanem tekervényes mondatok csábító szövegszövevénye. Mire pedig végigér rajta, már azt érzi: nem is akar innen kikeveredni. Mert az utolsó oldalakhoz érve megérti, hogy nem kell felhagynia minden reménnyel. Antal Balázs

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 72
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 154 g
Méretek (Sz-M-H) 115-190-11
EAN 9789634684923
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Madonna - Egy lázadó élet
-10%
Mary Gabriel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Petőfi?
-10%
Pósa Pál András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Fülöp herceg évszázada - Az edinburghi herceg rendkívüli élete
-10%
Robert Jobson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Mr. Tasnádi - A börtön árnyékában
-10%
Tasnádi Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,07 €
Árnyékban - Rajk Júlia élete
-10%
Pető Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Mire való ez a gomb? - Önéletrajz (új kiadás)
-10%
Bruce Dickinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
A Rothschildok titka
-10%
Élie de Rothschild jr
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Mélyvíz, csak megúszóknak - Idézőjel 1.
-11%
Fenyő Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,23 €

Korábban megtekintett: