Vajda Pierre

Pénz az ablakban

Vajda Péterre, azaz rám még a hatvanas években ragadt a Pierre név. Hogy pontosan miért, arra részben ez a regényes, nagyon regényes önéletrajzi elemeket is tartalmazó írásmű próbál válaszolni. Kallódásaim regényes változata, mondhatnám. Lengyelországban, Łódźban végeztem a filmfőiskolát, jó ideig azt hittem, világhírű filmrendező leszek. Nem így alakult. És minden mást, ami ezután következett, felsorolni is sok volna: a plasztikai sebészettől a gasztroesztétáig és végül két regény szerzőségéig. Mindezen történések előzményét, vissza a gyökerekhez, a kallódás korát próbáltam ebben a regényben első nekifutásra terápiás céllal, majd nekiiramodott fantáziámnak ellent nem állva, amolyan klasszikusnak gondolt fejlődésregényként megírni. Vajda Pierre regényében a „pénz az ablakban” fordulat érzékenyen és pontosan fejezi ki egy nemzedék életérzését, életformáját, gondolkodását és a környezettel szembeni ösztönös ellenállását. Noha azok a történetek, amelyek a főhős életének meghatározó epizódjai – a szülők válása és a gyerekkor elvesztése, szenvedélyes kamaszszerelem, apavesztés, árulás, bűnbeesés, identitáskeresés –, valamennyiünk felnövéstörténetének emblematikus állomásai, itt felidézve mégis beavató erejűek lesznek. Látjuk a nagyapa pikáns kalandját a vonatkupéban a titokzatos kémnővel, érezzük az artyeki úttörőtábor fullasztó légkörét, ahol vezényszóra napozunk és megyünk a vízbe, közben minden energiánkkal igyekszünk életben tartani a „washingtoni tudósító apa” legendáját, hogy ki ne derüljön, mi történt az igazival. Az a finom irónia, ami át- meg átszövi a történetmondást, az olvasóban szorongató, a jelenre vonatkozó kényelmetlen áthallásokat is ébreszt.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 264
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-21
EAN 9789634685043
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emlékezz rám - Iskolák versenye- harmadik kötet
-11%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,40 €
Deep End
-11%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Zseblámpával - A vikingek nyomában
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az aranyecset - Gyerekversek és mesék nagyobbaknak
-11%
Nemes Nagy Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Hunyadi 1,5. - A szűz kardja (új kiadás)
-11%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
80 kutyával a Föld körül
-11%
Kristyna Litten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az utasok
-11%
John Marrs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Együtt családdá - Önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak
-11%
Koch Boglárka Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
40,95 €
36,45 €

Korábban megtekintett: