Patric Gagne

Szociopata

„Esther Perel párkapcsolati terapeuta podcastjének és egy pikáns kitárulkozásnak a keresztezése” San Francisco Chronicle Patric Gagne még óvodás sem volt, amikor rájött, hogy kellemetlenül érzik mellette magukat az emberek. Furcsa reakciókat váltott ki mindenkiből, de maga sem tudta, miért. Gyanította, hogy talán azért, mert a félelem, a bűntudat és az empátia érzése ismeretlen számára, sőt többnyire semmit sem érez. Hogy megtöltse ezt az ürességet, a fiatal lány ellopott ezt-azt. Hazudozott. Néha erőszakosan viselkedett, néha lakásokba tört be. Csak hogy végre helyettesítse a semmit… valamivel. Bármivel. Az egyetemen Patric végre megbizonyosodott arról, amit már régóta sejtett, hogy szociopata. Azt mondták neki, hogy erre nincs terápia, és nem is reménykedhet abban, hogy normális életet élhet. Egy szociopata nem lehet más, mint őrült, gonosztevő, szörnyeteg. Amikor azonban Patric újra kapcsolatba kerül régi szerelmével, felcsillan előtte a diagnózison túli jövő lehetősége. Kedvese és néhány különleges ember segítségével nekilát, hogy bebizonyítsa: a hozzá hasonlóan szociopátiával diagnosztizált több millió sorstársa sem mind szörnyeteg, sőt. Inspiráló történet a Patric sorsát megváltoztató utazásról és arról, hogyan sikerült felépítenie egy szeretettel és reménnyel teli életet.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 492
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 614 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-40
EAN 9789635724673
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The 48 Laws of Power - A hatalom 48 törvénye
Robert Greene
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
Holdidő
-9%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Továbblépni - Hogyan hagyjuk magunk mögött a múlt sérelmeit? (bővített, új kiadás)
-8%
Szondy Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve
-8%
Elaine N. Aron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés! /Nyitott akadémia
-8%
Kozma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Pár-harc - Így erősítik a konfliktusok a párkapcsolatot
-8%
John Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Ősi aggyal - Egy modern világban
-8%
Paul Goldsmith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A sors mint esély - Eredendő tudás a teljességről
-8%
Thorwald Dethlefsen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: