Thomas Hardy

Távol a világ zajától (új kiadás)

Bathsheba ?Everdene, miután megörököl egy gazdaságot, úgy dönt, hogy maga irányítja azt. A viktoriánus korban ez merőben szokatlan, nem csoda, hogy Bathshebára sokan felfigyelnek, köztük három olyan férfi is, akiket szinte megigéz a lány elragadó szépsége és erős egyénisége. Az első közülük a gyakorlatias és szilárd jellemű Gabriel Oak gazda, aki miután elvesztette minden vagyonát, birkapásztornak szegődik Bathseba földjére. A második a szomszéd birtok tulajdonosa, a vagyonos és méltóságteljes William Boldwood. A harmadik pedig egy művelt, lovagias és fess katona, Francis Troy őrmester, aki nagy nőcsábász hírében áll. Bathshebának nincs szüksége férjre, anyagi és lelki szempontból is független, azonban mindhárom férfi megérinti valamilyen módon a szívét. A végső döntéshez drámai és sodró események láncolata vezet, melyek mögé Hardy az egykorvolt vidéki élet vonzó képét rajzolja meg, amire azonban már rávetül az iparosodás kíméletlen árnya. A gazdag érzelemvilágú és sokoldalú hősöket felvonultató regényt már több alkalommal is megfilmesítették.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 392
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 344 g
Méretek (Sz-M-H) 135-204-27
EAN 9789632676579
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Minden addig
-9%
Hodossy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,92 €
Rádiónk aranykora
-8%
Pataki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Pilátus (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Kitelepítés (9. kiadás)
-8%
Visky András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A cégvezető
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mellékalak
Vida Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
Apád előtt ne vetkőzz (új kiadás)
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A dzsungel második könyve - Helikon Zsebkönyvek 102.
-8%
Rudyard Kipling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €

Korábban megtekintett: