Székely Martin

Kazetták álmatlanságra

„Az ember azt hiszi, már mélyen ismeri és érti a másikat. Aztán a másik verset ír, és az ember rádöbben, hogy nem elég mélyen. A vers dolga talán épp ez. Hogy ne csak értsük, hanem érezzük a másikat, a jó verssel pedig fizikálisan, szó szerint testileg is érezzük. Én József Attilától évekig lázas lettem. A jó versnek szerintem így kell hatnia. Bőr alá bújik, mindennél erősebben, mint amit a szavak bármi másféle használata megenged. Székely Martint sok éve szeretem, nemcsak a fülig érő mosolyát ismerem, hanem a küzdelmeit is. Nemcsak a sikereit, de a megtorpanásait is. De nem így. Nem ilyen erővel. A vers a legerősebb és a legbátrabb beszéd. Jó annak, aki képes verset írni. De jó annak is, aki értőn olvas verset. A másik bőre alá bújva, belázasodva akár, hasonlóan a szerelemhez. Martin ezt engedi meg, erre hívja meg az olvasóit, a bőre egy kabát, ami alá befér, aki a verseit elolvassa.” Bombera Krisztina televíziós újságíró, tudósító, író, műsorvezető

Nyelv magyar
Kiadó Publio Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 36
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 76 g
Méretek (Sz-M-H) 125-195-4
EAN 9786151030196
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-13%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
9,92 €
Hrabal könyve - Magvető Zsebkönyvtár
-10%
Esterházy Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Rejtett parázs
-10%
Vadkerti Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,60 €
A phenjani varázsló
-10%
Marcel Theorux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A dzsungel második könyve - Helikon Zsebkönyvek 102.
-10%
Rudyard Kipling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Kettesével a lépcsőn
-10%
Egressy Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Szóló
-11%
Vass Virág
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Semmelweis Ignác rövid boldogsága (új kiadás)
-10%
Gárdos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €