N. Rózsa Erzsébet

A sokszínű Közel-Kelet - Osiris könyvtár

A Közel-Kelet egyike a világ konfliktusokkal leginkább terhelt régióinak. Bár Európához földrajzilag közel van, sőt a két térség számos közös történelmi tapasztalatban is osztozik, a hagyományaiban, a nyelvében és a kultúrájában mégis jelentősen eltér az európaitól. Ugyanakkor a régió maga közel sem egységes, azon belül is számtalan etnikai és vallási törésvonal húzódik, amelyek gyakran képezték/képezik akár fegyveres konfliktusok alapját is, és időről időre a nemzetközi napirenden is megjelennek, s időnként kiemelten befolyásolják azt. Ilyen fontos eseményeknek számítottak az Izrael megalapítását követő arab–izraeli háborúk és az arab–izraeli kapcsolatok, az 1979-es iráni iszlám forradalom, az iraki háborúk, az „arab tavasz” és az Iszlám Állam térnyerése. Napjainkban pedig a gázai háború és a szíriai Aszad-rezsim váratlan és hirtelen bukása sorolható közéjük. A Közel-Kelet történéseinek alakításában az érintett helyi politikai szereplők mellett a régión kívüli és azon belüli – velük fizikailag nem feltétlenül közvetlen kapcsolatban álló – aktorok is részt vettek. A könyv a legfontosabb térségbeli konfliktusokat vizsgálja, valamint a regionális és a globális szereplőket mutatja be.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 248
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 284 g
Méretek (Sz-M-H) 133-200-16
EAN 9789632765273
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A téridőn is túl
-10%
Nagy Ádám (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
A szülői nyomás kényes művészete - Hozd ki a gyerekedből a legjobbat egy pozitív módszer segítségével
-10%
Chris Thurber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Várva várlak - Egy gyermekre vágyó nő igaz története
-10%
Muzslai-Bízik Hanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Hálószobatitkok - Történetek és tanulságok a szexuálpszichológus kanapéjáról
-10%
Fazekas Alexandra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
ELÉG! - Kiégtem. Most hogyan tovább?
-10%
Füredi Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
TikTok titkok - Amit az algoritmus letiltana
-10%
Hevesi Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A szív órája - Kapcsolódás az itt-és-mostban
-10%
Irvin D. Yalom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
a TE döntésed - Válogatás Dr. Almási Kitti előadásaiból
-10%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €

Korábban megtekintett: