Bán Mór

Hunyadi 10. - Vihartépte zászlaink (új kiadás)

A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani. Seregeit összegyűjtve nagyszabású haditerv alapján tör előre a Balkán irányába. Célja a görög Szaloniki elfoglalásával egy jelentős magyar hadikikötő létesítése az Égei-tengeren, hogy a jövőben onnan indulhassanak a közös, európai felszabadító hadjáratok. Terve azonban kudarcot vall a szerb despota, Brankovics György árulása miatt. A magyar csapatok nem érik el a szövetséges albán hadak vonalait, így reménytelen ütközetre kényszerülnek II. Murád szultán elsöprő túlerőben lévő török seregével. Hunyadira pályafutása eddigi legnehezebb csatája vár. Három éjjel, s három nap talpig fegyverben kell állniuk a sarat; hiszen a középkor alkonyának egyik legvéresebb ütközetében nem csak Magyarország, de az egész keresztény Európa jövője a tét. Mindeközben a Hunyadi-ellenes erők a hátországban is újra szervezkedni kezdenek. Cillei Ulrik gróf a Felső-Magyarországot dúló cseh huszitákat és minden hájjal megkent vezérüket, Jan Giskrát veszi rá, hogy kezdjék újra fosztogatni, pusztítani a védtelen magyar vármegyéket. Hunyadi János kormányzóságának legnagyobb válságát éli meg ezekben a hetekben. Csapatai élet-halál küzdelmet vívnak a török világhatalommal Rigómező síkján, a szerbek és az oláhok árulása, valamint a bárói ligák ármánykodása és a Nyugat érdektelensége miatt egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve… A válság legsötétebb óráiban, amikor Hunyadi vihartépte zászlai aláhanyatlanak, kiderül, hogy a nemzet támogatása elegendő-e ahhoz, hogy a kormányzó folytathassa harcát…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 624
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 986 g
Méretek (Sz-M-H) 158-234-55
EAN 9789634267409
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A kettétört végzet - Kettétört birodalom 3.
-8%
Victoria Aveyard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Csak így tovább - Simon Snow-sorozat 1.
-8%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Untamed 2. - A démoni kultiváció nagymestere
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Igézet - Az Elemésztő erdő #2 (éldekorált)
-8%
Keri Lake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A hangrestaurátor
-8%
Moskát Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen
-8%
Grady Hendrix
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Drake-birtok - Ormdale titkai 2.
-8%
Christina Baehr
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €

Korábban megtekintett: