Leila Slimani

Nézd, hogyan táncolunk!

A Mások országá-ban megismert hőseink immár középkorú emberként állnak előttünk a családtörténet második részében. Az 1960-as évek végére, amíg Mathilde a gyerekekkel, az otthonukkal és a helyiek gyógyításával foglalkozik, Amin évtizedek kőkemény és elszánt munkájával virágzó, gazdaságilag és társadalmilag is sikeres birtokot teremt a terméketlen sivatagban. Az immár független Marokkó új, sikeres nagy polgárságához tartoznak tehát, amely ugyanakkor nehezen találja helyét abban a társadalomban, amelynek az ősi tradíciók és a nyugati életszemlélet, életmód között kell választania, és amelynek hétköznapi kereteit a II. Hasszán király által kiépített, totális elnyomáson alapuló politikai rendszer alkotja. Ebben a zavaros korszakban teszi meg első lépéseit az az új generáció, amelyhez Amin és Mathilde két gyermeke is tartozik. Áisa Franciaországban tanul, és végzett orvosként hazatér Marokkóba, Szelim viszont otthagyja az iskolát, utazni kezd, európai hippikhez csatlakozik, hogy végül aztán álmai városában, New Yorkban kössön ki. Slimani varázslatos mesélő, a Nézd, hogyan táncolunk! pedig nem pusztán folytatja ezt a tanulságos, történelmileg és lélektanilag is hiteles, érzelemgazdag, hús-vér szereplőkkel benépesített családtörténetet, de egyre mélyebb, izgalmasabb színekkel árnyalja is azt.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 496
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 450 g
Méretek (Sz-M-H) 124-183-36
EAN 9786151060353
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Hét Királyság lovagja (új kiadás)
-8%
George R. R. Martin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,25 €
23,23 €
A háziboszorka 1. - A háziboszorka-sorozat (éldekorált)
-8%
Delemhach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Az utolsó fohász
-8%
Aleva Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Marigold falu lélekfotósa - Marigold
-8%
Jun Dzsongun
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Phantasma - Fantazma (éldekorált)
-8%
Kayle Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A hangrestaurátor
-8%
Moskát Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Wild Reverence - Vad áhítat (éldekorált)
-8%
Rebecca Ross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
A lázadás dala - Csontszüret 3. (éldekorált)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: