Holly Renee

The Veiled Kingdom - A Fátyolkirályság (éldekorált)

Éldekorált kiadás

A zsarnok király elrabolja lánya jövőjét, ezért a fiatal hercegnő kénytelen elmenekülni apja kegyetlensége elől, és a túlélésért küzdve bujkál az utcákon – egy tomboló lázadás és egy kegyetlen uralom szorításában.
A lázadók magukkal hurcolják, mit sem sejtve valódi kilétéről: ő az eltűnt trónörökös, a gyűlölt uralkodó lánya. Lehetetlen döntés elé állítják: csatlakozik a lázadáshoz, vagy a pengéik által hal meg. Ám Dacre, a könyörtelen lázadóvezér fiának szemében a gyanakvás mellett megjelenik valami más is. Tekintete a lányéhoz hasonló, tiltott vágytól izzik. Senkit nem akar Nyra közelébe engedni, ugyanakkor minden pillanatban fenyegeti. Birtoklási vágya védelmező és veszélyes egyszerre.

Miközben a titkok hálója egyre sűrűbbé szövődik, a lányban is végzetes harc dúl. Ahogy egyre több időt tölt a rejtett városban, egykor volt hűsége a királysághoz szembekerül a lázadók ügyével és azzal az elsöprő szenvedéllyel, amely Dacre iránt ébred benne.

Egy olyan világban, ahol a szerelem és a gyűlölet vékony penge élén egyensúlyoznak, két fiatal sorsa – a tiltott vágy és az elkerülhetetlen végzet határán – fonódik össze.

Holly Renee romantikus fantasyregénye egy perzselő románc, amelyet átitat a könyörtelen veszély, a tiltott szenvedély és az ellenségből szeretővé válás mámorító feszültsége.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ventus Libro Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-33
EAN 9786156407276
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Francia álom
-11%
Gillian Harvey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,65 €
Így kellett lennie
-11%
Emily Giffin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Sors Rulett - Sailor duológia I.
-11%
Sofia O`Brian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,35 €
16,34 €
Búzavirág (4. kiadás)
-11%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
A lakótárs - Szégyentelen 1.
-11%
Rosie Danan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Rendbontás (éldekorált)
-11%
Orgován Ramóna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Bloody Heart - Alvilági románc 4. (éldekorált)
-11%
Sophie Lark
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
A Bellevue kastély méhésze
-11%
Fiona Valpy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €

Korábban megtekintett: