D. Tóth Kriszta

Lábon kihordott élet

„Egy tükröt nyújtok neked, nem magamat.” A negyvenes éveiben járó Gitta, aki félállása mellett irodalmi Insta-oldalát is sikeresen építi, az elővárosi anyukák monoton, biztonságosnak hitt életét éli. Kornél, a helyi delikátbolt elhivatott hentese rajongva figyeli őt a pult mögül, ám apró gesztusai nem találnak viszonzásra. Gittát egy nap szűkszavú email várja a postaládájában: a férje tizenkilenc év után váratlanul elhagyja. Miközben erejének utolsó morzsáival próbálja a felszínen tartani magát és a gyerekeit, az Instagramon ráír Tamás, a sármos, világutazó antropológus. A férfi egy másik földrészről is megérti minden rezdülését, így üzenetváltásaik lassan egyetlen kapaszkodójává válnak a széteső hétköznapokban. Ahogy mélyül a kapcsolatuk, Gittában egyre erősödik a sóvárgás, hogy végre élőben is találkozzon azzal, aki ekkora hatással van rá… D. Tóth Kriszta több mint tíz év után egy végletekig feszített, éppen hétköznapiságában megrázó történettel tér vissza, amely megállíthatatlanul sodorja magával az olvasót: miközben összeállnak a mesterien felépített részletek, egyre mélyebbre merülünk a pszichológiai manipuláció örvényébe. Fojtogatóan csúszik egymásba a steril digitális lét és a hús-vér valóság, szilánkokra törve a bizonyosságot, hogy kik vagyunk valójában, és hol húzódnak a határaink. És hogy ez velünk nem történhetne meg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 364
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-38
EAN 9789635727247
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vazul fiai - Viking vér (éldekorált)
-8%
Reggő Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
June Farrow két élete (éldekorált)
-8%
Adrienne Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az Anna-bál szerelmesei (új kiadás)
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az elszökött hercegnő
-8%
Helen Rappaport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utolsó véreink - A Turul nemzetsége 10.
-8%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Oroszlán és gödölye /Magyar históriák
-88%
Hunyady József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
1,60 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €

Korábban megtekintett: