Cs. Szabó Sándor

A királyság kapuja - Nándorfehérvár, 1521

1521. Az előző évben trónra került I. Szulejmán török szultán első hadjáratát a Magyar Királyság ellen indítja: az anatóliai hadtest Nándorfehérvár alá vonul, a ruméliai célpontja Szabács várának bevétele után Buda lenne, de végül kénytelen egyesülni a fősereggel. Nándorfehérvár és az ország dicsősége a Mátyás király halála óta eltelt három évtized alatt jelentősen megkopott. A királyi hatalom gyengesége és a főúri torzsalkodások miatt a végvárak és az azokat védő vitézek felszereltsége gyenge, a hadak lassan gyülekeznek, hogy felvegyék a harcot a közelgő törökkel. Az ország kapujának a védelme Nándorfehérvár két vicebánjára, Oláh Balázsra és Móré Mihályra hárul. Azonban hiába tudhatják soraikban a híres bajvívót, Káldi Miklóst, vagy a könnyűlovasság hadnagyát, Morgay Jánost, a várat mindössze hétszáz hadra fogható férfi védi a több mint húszezer főt számláló török sereggel szemben. Nándorfehérvár 1521-es ostroma kevésbé került be a történelmi köztudatba, mint Eger vagy Szigetvár története, pedig a védők az egész végvári korszakot tekintve a leghosszabb ideig, hatvanhat napig tartottak ki a nyomasztó túlerővel szemben. Magyarok és rácok, várkatonák és végvári vitézek, férfiak és asszonyok vállt vállnak vetve közel húsz rohamot vertek vissza, mindvégig hiába reménykedve a király felmentő seregének érkezésében.

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 368
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 536 g
Méretek (Sz-M-H) 145-212-35
EAN 9789634267478
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Möbius-akta
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,48 €
Arsene Lupin - Tigrisfogak
-10%
Maurice LeBlanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A szerelem és hóesés eltűnt évszaka
-10%
Jennifer Laam
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A selyemhernyó - Cormoran Strike-regény (új kiadás)
-10%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lucky
Marissa Stapley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Sir Phillipnek szeretettel - A Bridgerton család 5. (új kiadás)
-10%
Julia Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Minden, ami utána jött
-10%
Jill Santopolo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Emlékmás
-10%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,05 €
10,85 €