Breier Ádám

Hetvenegy farkas

„Bűntudatom van egy nő miatt.” Mi rejlik egy férfi lelkében? Jóval több, mint amennyit mutat. Ennek a könyvnek a főhőse azért vállalkozik önvizsgálatra, hogy élete új fejezetének kezdete előtt szembenézzen azzal a régi bűnnel, amelynek emlékét addig sikerrel fojtotta el. Stern Gábor harmincas egyetemi oktató, a párkapcsolata stabil, barátnőjével nemsokára megszületik első gyerekük. Mégis mi a gond? Sokasodnak körülötte a krízisek: barátnőjének testvére párkapcsolati drámán megy keresztül, a munkahelyén pedig szexuális zaklatás miatt elbocsátanak egy hatvanas professzort. Gábor múltja is ingoványos terep: évekkel ezelőtt tett valamit, és a lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Érzi, tiszta lappal kell indulnia, muszáj a múltbeli epizód nyomába erednie. De mégis miért olyan fontos ez? Túlmozgásos a lelkiismerete? Zsidó származása és ateista értékrendje vívna harcot egymással? Breier Ádám első könyve a megbánás regénye. Friss értelmezést ad a mai harmincasok nyelvén egy érzésre, amit alaptalanul hittünk idejétmúltnak. Breier Ádám filmrendező. Lefkovicsék gyászolnak című nagyjátékfilmjét 2024-ben mutatták be, jelentős közönségsikert aratott, és díjakat kapott. Külföldön is nagy utat járt be: közel száz nemzetközi fesztiválon szerepelt a világ öt kontinensén, Ausztráliától Uruguayig, és rangos elismerésekben részesült.

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 272
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 350 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-25
EAN 9789635686261
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Marigold Hotel - Keleti nyugalom
-10%
Deborah Moggach
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Romeo és Júlia - Alexandra klasszikusok
-10%
William Shakerpeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Pokoli szótár
-10%
Fraternitas Mercurii Hermetis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,25 €
5,63 €
What If It's Us? - Mi van, ha pont nekünk sikerül?
-10%
Adam Silvera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A per - Talentum diákkönyvtár (új kiadás)
-11%
Franz Kafka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,37 €
Sárga tengeralattjáró
-10%
Jón Kalman Stefánsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Megvilágosodások
-10%
Alan Moore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
A Kakas-ház
-10%
Victoria Belim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €

Korábban megtekintett: