Gyengédség

A bálna nem motívum paradigmatikus indulása után második verseskötetében Zilahi Anna az emberi érintkezés és megismerés határait, természetes és mesterséges eszközeit, lehetőségeit és vakfoltjait kutatja tovább. Mit is jelent önmagán túl a megszólítás, az odafordulás, az elhallgatás, vagy éppen a visszhang? Ahogy egyik versében írja: „egymás szavait visszhangozzuk, így válunk magunk is visszaverődéssé.” De hol húzódnak az én vagy a te természetes határai? Zilahi Annát a beszéd és a csend lélektana és akusztikája érdekli. Empatikus humorral és következetes játékossággal mutatja meg azt a szerteágazó természeti rendszert, amelynek az ember – hiába hiszi, hogy az irányítója, sőt megteremtője – legjobb esetben is csak a részese. Hol a másik közel engedése, hol az én eltávolítása nyit új perspektívákat, így lesz a figyelem és a gyász mellett a címadó gyengédség is a könyv fontos motívuma. A képzőművészként is alkotó Zilahi Anna verseiben tükröződik a művészetközi érdeklődés: a képversek mellett zenei utalásokkal is találkozhatunk a kötetben, amely az archaikus és a posztmodern végpontjai között, éppen a múltunk kultúrtörténeti leletein keresztül nézve, a bizonytalan, félelmetes, helyenként mégis káprázatos jövő horizontja felé pillant.