Fehér Klára

Hetedhét tengeren (4. kiadás)

Kősoós Peti harmadik osztályos, és ki nem állhatja a matekot. Olyannyira, hogy a matekkönyve összes lapjából papírhajót hajtogat. Legszívesebben egy olyan országban élne, ahol nem is létezik ez az utálatos tudomány. A nagymamája ismer is egy ilyet: Szedtevetteterem tette király birodalmát, ahol az uralkodó betiltotta a számokat, és ahová csak a Rettenthetetlen nevű lekvároslábos-hajóval juthat el az ember, hetedhét tengeren át. Peti tehát útra kel Vazul, a tengeribeteg játék mackó, valamint öt krumplimatróza kíséretében, és hihetetlen kalandokat él át, amíg megérkezik… hová is? Mára már klasszikussá vált szerzőnk, a József Attila-díjjal is elismert Fehér Klára mulatságos meséjéhez az illusztrációkat az Alfabéta-díjas Lakatos István készítette.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ciceró Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 120
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 244 g
Méretek (Sz-M-H) 145-207-12
EAN 9789634322870
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mesélő Budapest (új kiadás)
-8%
Tittel Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Minecraft - Teljes gyűjtemény túlélőknek
-8%
Minecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Csodák a világ körül
-8%
Laura Aceti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A sakkjáték - A sakk alapjaitól a nyerő lépésekig (új kiadás)
-8%
Claire Summerscale
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Zseblámpával - Az emberi testben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Az erdő /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 6.
-8%
Angela Weinhold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
K-POP démonvadászok - Kanapé, kanapé, kanapé (hivatalos Netflix-kiadás)
-8%
K-POP démonvadászok
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Ki hitte volna... hogy Mexikóban a nagymami sírjánál szokás piknikezni? /Családtörténeti csemegék
Richard Platt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €