Havas Henrik

Ezt is túléltem - Betegségem naplója

Ez a 32. könyvem, és jó. Ez utóbbit onnan tudom, hogy értek hozzá. Az is lehet, hogy már a mufajból, azaz a naplóból eleve következik, hogy valószínuleg jól sikerül, feltéve, hogy nem hazudik a szerzo. (Lásd Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója. Bevallanám, de amikor elkezdtem, nem jutott eszembe Esterházy. Nem is olvastam újra, lehet, hogy önvédelembol.) Na most rengeteg rossz tulajdonságom van, de miközben sok mindent elhallgatok a nyilvánosság elott, soha nem hazudok. Mint látni, illetve olvasni fogják, prosztatarákkal kezeltek, 28 alkalommal voltam sugárkezelésen, és a végén azt mondták, hogy ezt is megúsztam. Oszintén szólva, elég szar volt ez a nagyjából három hónap, a szó szoros értelmében is. Nem vagyok különösebben hálás természet, de az biztos, hogy az asszisztensem, Borbély Ágnes nélkül nekem nem lett volna türelmem naplót írni. Hogy milyen eredménnyel, azt döntsék el Önök, olvasók! Havas Henrik

GLS

Nyelv magyar
Kiadó K.A.S. Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 184
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 236 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-15
EAN 9786156915382
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Egy kocka naplója 6. - Wimpy Steve - Minecraft-rejtélyek
-8%
Minecraft Family
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet
-8%
Matthew Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €
My Return to the Walter Boys - Visszatérés a Walter fiúkhoz
-8%
Ali Novak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Atmoszféra - Egy kozmikus szerelem története
-8%
Taylor Jenkins Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Nevernight - Öröknappal 1.
-8%
Jay Kristoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Outlander 7,5 és 8,5 - Szívcsend - Szélben sodródó falevél (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Fallen Academy - Bukottak Akadémiája: Negyedik év - Bukottak Akadémiája 4.
-8%
Leia Stone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,26 €
Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.
-8%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: