Buda Attila
Csak ő maga tudta - Babits-tanulmányok
A kötet életmű és életút találkozási pontjait, a személyes történelem tükröződését keresi a művekben. Először levéltári iratok, a korabeli napisajtó, Babits Mihály emlékezései, valamint a családi magántörténelem alapján vizsgálja a tények és a róluk szóló elbeszélés kapcsolatát. Ezután a Babits–Juhász–Kosztolányi-levelezés kiadástörténete, illetve az 1936 és 1959 közötti évek belpolitikai eseményeinek fényében tárgyalja a három egyetemista egykori levelezését. A kötet további, nagyobb részében a művekre helyeződik a hangsúly: töredékekre, versekre, valamint Babits regényére, a Halálfiaira. Mindegyik elemzésben megtalálható a kiindulást jelentő életrajzi szál – és mindegyik, eltávolodva annak valóságától, autonóm, önálló világot teremt.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Magyar Napló Kft. |
| Megjelenés éve | 2025 |
| Oldalak száma | 392 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Méretek (Sz-M-H) | 0-0-0 |
| EAN | 9789635411740 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |