Kóczy T. László

Mégis vadász lettem!

Bár a szerző felmenői között több szenvedélyes vadász is volt, ő maga hosszú ideig csupán könyvek és történetek révén élhette meg a vadászat világát. A rendszerváltozást követően azonban – barátai támogatásával – beléphetett ebbe az ősi, élményekben és tanulságokban gazdag közegbe, ahol a tanulás, a tévedések és a váratlan helyzetek ugyanúgy részei voltak az útnak, mint a sikeres vadászatok. Egyetemi professzorként a világ számos pontjára eljutott, vadászként pedig egészen más szemszögből ismerhette meg a távoli tájakat: Afrikától Ausztrálián és Észak-Amerikán át egészen Borneó őserdeiig. A kötet a vadászutak történetein keresztül kultúrákba, szokásokba és emberi sorsokba enged bepillantást, miközben végig megőrzi az élménybeszámolók öniróniával átszőtt hangját. Mert ahogy a szerző vallja: szinte minden vadászatban van egy kis huncutság.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Szülőföld Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 648
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1830 g
Méretek (Sz-M-H) 160-230-40
EAN 9789636681197
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vadászat, fegyver, reprezentáció - Főúri vadászat a kora újkori Magyarországon
-8%
Sánta Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,89 €
Hegyen-völgyön
-8%
Makay Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Vadászemlékeim
-8%
N. Nozdroviczky Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Vadászüdvözlettel! - Természet
-8%
Kovács László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Farkastörvény
-8%
Sebő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: