Gyenes Andrea

Az én területem - Bookservice Könyvek

Mindenki kijelöli a saját határait, amit senki sem léphet át. A területet, amit féltve őriz, még akkor is, ha már rég elvesztette. Katie világát elvették, most meg kell tanulnia hinni, harcolni és túlélni érte. De az ellenség soha nem adja vissza önként, amit megszerzett. Azért, hogy visszanyerje, ami az övé volt, Katie-nek nemcsak az ellenségeivel kell szembenéznie, hanem önmagával, a benne lakozó dühével, félelmeivel és azokkal a döntéseivel, amelyek egyre sötétebb útra sodorják. Ezek az első lépései egy határain túli, ismeretlen világban, ahol a veszteség formálja az erőt, és a bizalom halálos kockázat. Egy történet a hatalomról, a szabadságról, a szeretetről és a lelkünkben dúló legmélyebb küzdelmekről. Az én területem egy új, izgalmas sorozat előzménye. Lépj be Katie területére. A határ átlépésével minden csak most kezdődik. „A VÁGY, HOGY BOSSZÚT ÁLLJAK AZÉRT, AMIT ELVETTEK TŐLEM.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kiss József Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 222
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 188 g
Méretek (Sz-M-H) 110-195-16
EAN 9786155701221
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Bárka születésnapja (új kiadás)
-8%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
-8%
Andrei Dósa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Babilónia
-8%
Costanza Casati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Cyrano de Bergerac
-8%
Rostand
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,80 €
A kaméliás hölgy - Érzelmes klasszikusok
-8%
Ifj. Alexandre Dumas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Minden egyes név (új kiadás)
-8%
José Saramago
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A bálna éneke - Regény öt hangra
-8%
Jodi Picoult
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Csernobili ima
-8%
Szvetlana Alekszijevics
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €