Örkény István

Párbeszéd a groteszkről - Interjúk

Örkény István interjúinak gyűjteményével a reflektor most az életműsorozatban eddig megjelent művekről a művek háttérvilágára irányul. Egy remek társalgó beszélget kendőzetlenül főleg életrajzi és irodalmi témákról, könnyedén elhárítva minden próbálkozást, hogy szoborrá avassák: saját figuráját és sorsát is olykor metsző szarkazmussal kezeli, öniróniára mindig készen áll akkor is, amikor alkotói szemléletéről és technikájáról kérdezik. Az általa oly magas szintre emelt groteszkről szerényen azt mondja: írói eszközeit csak hozzácsupaszította a világhoz, a századhoz. Politikus írónak nevezi magát, aki bármilyen áttételesen is, mindig ugyanarról írt: „a mi korunkról és benne mirólunk, a mi népünk jelenéről”. Ez a nép pedig – szegezi kíméletlen kritikáját egyúttal nekünk, olvasóknak is – önsajnálattal, morális önfelmentéssel, a történelmi vétkek elkenésével nem válhat „felnőtt” nemzetté. Az interjúknak ezek a komoly pillanatai is feloldódnak Örkény közvetlen és világos beszédében, amelyet természettudományos műveltségéből hozott. Élvezet hallgatni egy éles intellektus evidenciaként ható, lényegre fókuszáló mondatait. Kíváncsisága és derűje pedig ragadós: kedvet csinál élethez, irodalomhoz. „Végül is ebben tudnám megfogalmazni a magam prózai hitvallását. Az igazság iránti vágyban egy olyan korban, olyan életpálya után, amikor az igazság kimondása mindig vagy majdnem mindig nehézségbe ütközött. Úgyszólván a hazugságok légkörében éltem le életemet elejétől legalábbis a derekáig, s ilyenkor az emberben reakciószerűen fellép az a vágy, hogy nemhogy a hazugságot, hanem a hazugság lehetőségét is elkerülje. Ezért mondom, hogy támadhatatlan mondatokat szeretnék írni vagy próbálok írni.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 588
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 506 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-43
EAN 9789634791195
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Brunar - A Mirrén titka
-8%
Nógrádi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Régimódi történet (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Apád előtt ne vetkőzz (új kiadás)
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Az ​elszabadult harsona
Fülöp Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
Anya csak egy nincs
-8%
Cserna-Szabó András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Ahonnan nem vezet tovább az út
-8%
Maros Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
11,04 €
Szentjánosfű
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: