Truman Capote

Hidegvérrel (új kiadás)

Truman Capote műve az egyik első dokumentumregény: nem valós eseményeken alapul, hanem valós eseményeket idéz fel aprólékos részletességgel, részben antropológiai, részben kriminalisztikai pontossággal – és elképesztően izgalmasan. 1959. november 15-én a Kansas állambeli kistelepülésen, Holcombban brutális kegyetlenséggel meggyilkolják egy köztiszteletben álló család mind a négy tagját. A felháborodást és félelmet keltő bűncselekménynek nincs nyilvánvaló indítéka. A nagy erővel folytatott nyomozás egy ideig nem hoz eredményt, ám a tettesek végül kézre kerülnek. Capote mint a The New Yorker magazin munkatársa már néhány nappal a négyes gyilkosság után a helyszínre érkezett, de az eredeti megbízást nem tudta teljesíteni, mert hamar átlátta, hogy az „anyag” nem fér el egy cikkben; már az első élményei, benyomásai alapján világossá vált számára, hogy könyvet kell írnia. A megszületett regény hat év munkája és hat év története: részletes beszámoló a szörnyű bűncselekményről, annak körülményeiről és szerteágazó hatásairól, illetve a nyomozásról és a bírósági eljárásról. És: egyszerre szenvtelen, tárgyilagos és érzelmekkel teli, empatikus képet ad a két tettesről. A Hidegvérrel Magyarországon először 1969-ben jelent meg. Kiadónk most Szíjgyártó László eredeti fordítását Wertheimer Gábor átdolgozásában adja közre.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 496
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 514 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-34
EAN 9786151060629
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Coco Chanel (új kiadás)
-8%
Henry Gidel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Női szörnyetegek - Kivételes művészek a századforduló Budapestjén
-8%
Koniorczyk Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Szinetár 3. - Fapados kapitalizmus - Önéletrajz-szerűség és egyebek
-25%
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
14,74 €
Önvallomás
-8%
Müller Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Írásjelek
Stollmann András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,00 €
SHAQ - Vágatlanul - Az én történetem
-8%
Shaquille O'Neal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Vekerdy (új kiadás)
-8%
Jámbor Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Robert Capa
-8%
Bodnár János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,76 €

Korábban megtekintett: