Bármikor megeshet, hogy hiénát kell etetni

Berlin, 1945 februárja. Miközben a város felett repülőgépek árnyéka sötétíti el a napot, és az állatkert lakóit – köztük egy zsiráfot – éppen hús gyanánt mérik ki a lakosságnak, Maxim, a kötet különc főhőse hóna alá csapja a marabut, és hazaviszi, hogy megmentse a pusztulástól. Innen indul a történet, amelyben hamarosan felbukkan egy kényszeres amerikai pilóta, egy férfifaló pincérnő, egy nácivadász, egy kabbalista és egy naptár, amelyben az évszám helyén ez áll: BÁRMIKOR. „Mondja, kedveském, mennyire sürgős magának a múlt?” – kérdezi a levéltáros Böröczki Csaba történetében, amelynek szövete éppolyan gazdag és váratlan, mint Hurwitz bácsi, a hajdani berlini posztókereskedő boltjának kínálata: azúr- és kobaltkék fonalak keverednek a háborúk őrületével és a kártyavetés misztikumával. A második világégéstől a csádi polgárháborún keresztül az argentin futball-világbajnokságig sodródó, látszólag széttartó sorsok groteszk pontossággal illeszkednek egymásba: rögeszmék, hitek, babonák és ideológiák tartják mozgásban őket, a történelem mellékszereplőnek álcázza magát, Isten túrázik, egyik napról a másikra falak nőnek ki a földből, míg a hiénás ember szétszed egy aranyórát, hogy megtudja, a pontos idő: BÁRMIKOR. Böröczki Csaba fekete humorral, emlékezetes mondatokkal és váratlan lírai villanásokkal beszél hatalomról, bűnről, hitről és felelősségről. A Bármikor… nem magyaráz, nem ítélkezik: csupán megmutatja, hogyan válik a történelemből személyes történet, és hogyan lesz a „soha többé”-ből újra és újra: BÁRMIKOR.