STEFAN ZWEIG

STUART MÁRIA

Az Európa Könyvkiadó Stefan Zweig-sorozatának újabb kötetében Stuart Mária történetét kapja kezébe az olvasó, azét a királynőét, aki mint Zweig írja előszavában több mint három évszázadon át újra meg újra csábította a költőket, foglalkoztatta a tudósokat, és akinek alakja még ma is változatlan varázzsal kényszerít új megjelenítésre. Alig van nő, akit ennyi eltérő formában rajzoltak volna meg: gyilkos, majd vértanú, balga cselszövő, majd égi szent. A reneszánsz Franciaországban királynénak nevelt Stuart-lány tündöklését, a skót hazájába, pártütő főurai közé visszatérő, fiatal özvegy bontakozó jellemét, a büszke királynő szenvedélyes szerelmeit, eszeveszett vállalkozásait, a trónfosztott Stuart Mária vergődését és hatásos színjátékként megrendezett kivégzését talán senki nem írta meg annyi beleérző képességgel, ugyanakkor annyi hiteles forrás áttanulmányozása után, mint a történelmi alakok életre keltéséhez kiválóan értő Stefan Zweig. Regényében nemcsak Máriát, de nagy ellenfelét: Erzsébetet is megidézi, a nőiségében sérült, kétszínű és kiszámíthatatlan, de nagyon is realista angol királynőt, akiben nemzete erős akarata öltött testet, s aki épp ezért győztes lett a történelemben míg Stuart Mária csak a költészetben és a legendában.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2006
EAN 9789630780223
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az örökhagyó - A Reök család regénye
-10%
Lévai Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kvíz az egérrel - Matricás foglalkoztató és tudásellenőrző - 2-3 éves
-10%
Anna Podgórska
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,05 €
1,85 €
Robin Hood - Olvass velünk! (3. szint)
-10%
María Asensio
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Mi legyen a maradékokkal? - Zöldségek és gyümölcsök teljes körű hasznosítása
-10%
Michaela Marx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,85 €
6,17 €
Háborgó csend
-10%
Raynor Winn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Mesél az erdő - A sárkányokról
Tony Wolf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
KÉSTÉL BEXI-SOROZAT 1.
-10%
LEINER LAURA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €

Korábban megtekintett: