Farkas Gábor

Létárnyék

Farkas Gábor hetedik verseskötete az elmúlásra és az odáig vezető útra összpontosít, ezzel egyúttal egyéni és közösségi tragédiák, családi és történelmi traumák kulisszái közé is kalauzolva olvasóját. A művészien megformált szonettkoszorúk és túlnyomórészt kötött versek rendje ezáltal paradox módon mutat a szétesés káosza felé, miközben a szerző hol a vészkorszak borzalmait, hol a betegségek körülményeit, a kiszolgáltatottságot, ezek testi-lelki hatásait ábrázolva múltbeli privát és kollektív drámákról is számot ad. A lét végességének, a halál meghatározottságának felismeréséig, s egyben a végső hiányérzetig jutó belenyugvó, mégis felkavaró tudomásulvétel hangütését a hétköznapi díszletek és a közéjük beépülő teológiai motívumok ellentéte teszi metafizikussá, s katarzis nélkül is megrázó erejűvé. Farkas Gábor (1977, Miskolc) költő, tanár, egyháztörténész. 2002-ben végzett a Debreceni Egyetemen, majd 2014-ben a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. Számos alkalommal elnyerte az NKA alkotói ösztöndíját, 2013-ban, valamint 2022 és 2025 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa volt. Eddig tizenegy könyve jelent meg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Magyar Napló Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 96
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 108 g
Méretek (Sz-M-H) 148-210-6
EAN 9789635411948
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Viccen kívül - Út a szégyentől a szabadságig
-8%
Dordzsceren Csingisz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,83 €
Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.
-8%
Daniel Kenney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Hunting Prince Dracula - Drakula fejedelem markában - Hasfelmetsző Jack nyomában 2.
-8%
Kerri Maniscalco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A Nap és a Csillag - Nico di Angelo kalandjai 1.
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,35 €
16,89 €
Árnyékok tükörben – Egy néprajzkutató töprengései (Napló-jegyzetek: 2005-2006)
-11%
Liszka József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,68 €
Good Girl Complex - Jókislány-komplexus - Avalon Bay 1.
-8%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
The Reality of Everything - Mindennek valósága - Flight + Glory Books 5.
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A Holtak Hajója - Magnus Chase és Asgard istenei 3. (puha)
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €